Elöljáróban annyit, szeretem a svéd irodalmat Nils Holgersonostul, Harisnyás Pippistől, Pettsonostul, Jonas Jonassonostul. Szeretem a sárga-kék lakberendezési áruház sajttortáját is.

Ehhez a filmhez százas papírzsepi szükséges, pedig nem romantikus, nem nyálas, nem rózsaszínű, nem happy. Ez a film az élet, a hétköznapi élet, a szürke hétfők és a ködös keddek. Semmi fakszni, semmi gigantikus dollár befektetés, pardon svéd korona. Nincsenek látványelemek, és nincsenek híres-neves színészóriások.

A film nagyszerű, Oscarra is terjesztették, minden perce fogva tart, nem enged. Szokatlan jó poénok, váratlan pofonok. A két főszereplő kisember nekem hiteles, és ettől igazán emeli a többi film fölé. Korra és nemre való tekintet nélkül simán lehet azonosulni a problémáikkal. Ők a hétköznapok hősei!

Úgy beszél a bevándorló kérdésről, hogy nem beszél róla, természetes.

Számomra a legfontosabb mondanivalója a filmnek az, hogy ne edd meg a média-maszlagot, keresd a kis szürke életed inci-finci örömeit és barátait. Cin-cin.

Vedd észre az unalmas kis életed nagy hőseit (saját magadat is), figyelj kicsi környezeted óriási alakításaira és neked is jut egy Oscar, mert én akkor rád szavazok.

A következő mondatok a film megnézése után válnak poénná és kibújik belőlem a kisördög helyett a foglalkozásom is.

Ne bízz a svéd minőségben, madzagban (a madzag szótagolása nem ám mad-zag (!), hanem ma-dzag)!

Ha nagyon nem válik be egy módszer, ne erőltesd, válts át egy másikra!