Hajdu Szabolcs új filmjének nagyon jót tett az alacsony költségvetés, saját családtagjaival és barátaival a saját lakásában készítette el ezt a történetet. Röviden annyi a sztori, hogy a fiatal házaspárhoz váratlanul betoppan a feleség nővére férjével és lányával, néhány napig ott is maradnak. Családi konfliktusok minden szinten, férj és feleség, nővér és húg, gyerekek, sógorok között. Nyilván szűkösek a lehetőségek, mind az operatőri és színészi játékra, mégis a film nagyszerű.

Sokszor annyira életszerű, hogy azt gondolod, csak saját magukat adják a családtagok, pedig nyilván nem így van. Nagy élmény a kisfiú néha idegesítő harsánysága, a kiskamasz lány érzékenysége és útkeresése, a nővérek korábbi családi sérelmei. Nagyon jól hozza az idegesítő, okoskodó sógort Szabó Domokos, ez sok poén forrása.

Legszebb a film beszédvilága számomra, Török-Illyés Orsolya és saját lánya Hajdu Lujza beszédkultúrája. Nem amit mondanak, hanem ahogyan teszik ezt.

A legizgalmasabb részhez sem kell sötétség és fegyverek, kábítószer-kereskedelem vagy ilyesmi, mégis megfeszíti a nézőt csak annyival, hogy eltűnik a gyerek.

Nekem csak annyi hiányérzetem van, jó lett volna látni egy-egy háztartási jelenetet is, mert a vacsora nem úgy készül hét személyre, hogy leülök az asztalhoz, bekapcsolok a laptopomon egy jó zenét, és kisollóval kettévágom a szalvétákat.

Ennek ellenére gyönyörű záróakkord a rögtönzött színházi jelenet, mindenki álarcban, utalva kisstílű életünkre.  Összegzésnek pedig egy kis lelki fröccs, Daniel Johnston zenéje.