Igazán nagyszerű előadást láttam a Centrál Színházban, pazar szereposztásban (Stohl, Schmied, Kovács P., Balsai M.), mindenki lubickolt a szerepében. A nagysikerű darab állandó teltházzal megy, és a  férfi-nő nem annyira monogám kapcsolatában felmerülő kérdéseket feszegeti.

A legnagyszerűbb a darabban, hogy amikor azt hiszed, mindent értesz, akkor jön egy újabb csavar, és még egy, és még egy, és még egy... Ráadásul teljesen bizonytalanul ér véget, mindannyian máshogy értelmeztük, és ez tök jó.

Házasságok, barátságok, szeretők, alibik, alibi megcáfolva, új variációk, és még újabbak. Az embernek, a főszereplőnek, de talán a többieknek is, nagyon jól kell(ene) logisztikázni, hogy mikor kivel és hol volt, van, lesz, valamint kit tájékoztatott erről-arről, ki melyik variációt tudja, érti, figyeli. Fontos a mobil és a vonalas telefon közti valamilyen különbség is, valamint a teniszben a játszmagyőzelem. Fontossá válik a gyors reakció, kreatívitás, fapofa, bájvigyor.

Érdekes látni a férfiak és nők egészen más reakcióját, ugyanarról a dologról. És a lemeznek mindig két oldala van (itt a bakelitlemezre, és nem a cd-re gondolok, haha), de lehet, hogy ebben a darabban egyszerre két lemeznek négy oldala is van.

Fontos, aki osztja a lapokat, neki is osztják, és aki adja a pofonokat, az kapja is, csak még nem érzi.