Puskás Tamás színi direktor és rendező biztos kézzel küzd a Centrál Színház bevételi forrásáért, a nézők özönlenek a darabra, 1-2 óra alatt elfogynak a jegyek a hónapra, és ha még évekig játszanák a művet, akkor is. A hajcihő nagyon nagy körülötte, köszönhetően a főszereplőknek, még inkább az egyik főszereplőnek, aki korábban hasonló mesterséget űzött nagyon sikeresen, mint most Puskás Tamás.

A színház mindig választ, vagy népszerű, könnyen emészthető darabokat csinál, és dől a lé, vagy mélyebbre ás, és lényegesen kisebb az érdeklődés és a bevétel. Nagyon zseniálisan néha össze lehet hozni a jót és a bevételt, de ez csak keveseknek sikerül, így van ez például az "Anyám tyúkja" darabbal az Örkényben. Csak versek. Csak jó. Csak kell.

Itt a My fair ladynél a színház a könnyű utat választotta, majdnem mindenki jól járt.  A színház teltház, a színészek népszerűek, a nézők nevetnek. Mégis hiányzik valami, valami kis mondanivaló, valami kis aha élmény. Pedig az volna "csudijó", ha észrevehetnénk a szegény kis virágárus lány teljes kibontakozását, az undok és beképzelt professzor színeváltozását is. Persze ez nem dráma, a musical az csak ennyit bír, panaszkodnak a szereplők, hogy fáradtak, és énekelnek az ágyról 5 percig táncolva. Na mindegy, lehet, hogy bennem van a hiba, aki sem táncolni, sem énekelni nem tudok. Tompos Kátya nagyszerű ebben és persze gyönyörű.

Egy nagy ziccer helyzet van a rendezésben, az angol királynő személye, de ezt a poént nem fogom lelőni, csak annyi, esküszöm, hasonlít rá...