Annyira jó, hogy az ember csak kapkodja a fejét, ismét egy új magyar film! Nagyon szeretem a magyar filmeket, műfajtól függetlenül, mert van benne valami, amit magaménak érzek, ez lehet hely, idő, egy érzés, egy indulat, egy mozdulat, egy dallam, egy mosoly, valami ismerős. (Persze a nemmagyar filmeket is szeretem, pont azért, mert új és ismeretlen dolgokkal láttat meg...)

Szóval itt ez az 1945, amely egyetlen (fél)nap eseményeit meséli el nekünk, rendkívül lassú, és átlagosnak induló eseményekkel. Láttunk már elég filmet a "felszabadulás" hatalmas lelkesedéséről, az újjáépítés lendületéről, és énekeltük a mozgalmi dalokat, amik értelméről fogalmunk sem volt. De ez a film nem erről szól, hanem a magyar faluról, a magyar emberekről.

Az ember, ahogy nézi a filmet, átadja magát teljesen a nap történéseinek, ami ugyan nem sok, és mégis rengeteg. Nem történik semmi, és mégis minden megtörténik. A fekete-fehér képkockák alatt lüktető zene, a korhű környezet, a mély tekintetek, a barázdált arcú parasztok mind rásegítenek erre. Az óra pedig csak ketyeg...

Török Ferenc rendező Moszkva tere után kapunk egy isten háta mögötti kis falut, egy perzselő augusztusi napon, az aratás befejeztével, ahol mindenki az esküvőre készül. Rudolf Péter zsíros jegyzője az események irányítója, Szabó Kimmel Tamás a hajadonok álma, az alfahím, aki a jövő ígérete, Nagy-Kálózy az unatkozó szépasszony, Szarvas József a szerencsétlen, becsületes kisember, és Sztarenki Dóra a (másba)szerelmes menyasszony.

Ekkor két ismeretlen száll le a vonatról két faládával, és indul be a faluba. A faládákban nem más van, mint a falu lelkiismerete...