Ruben Östlund filmjét már nagyon vártuk, mert korábbi munkái újszerűségével, szókimondásával és legfőképpen témaválasztásaival mindig nagy vihart és kritikát kavarnak. Mind a Lavina, mind a Négyzet különleges produkció, de A szomorúság háromszöge felülmúlja mindezt. Könnyebben érthető, kevesebb elvont dolog van benne, témájában az egész civilizált világot átöleli, átértelmezi és átrendezi. A mű hosszúsága (147 perc) csak az elindulásig ijesztő, egyetlen perce sem unalmas, vagy ha az, annak célja van (mert megérdemlitek).

 A címe első körben a homlokon megjelenő háromszögletű, összehúzódásra utalhat, amikor az emberfia csúnyán néz, bosszankodik vagy szomorú. De utalhat a hármas tagolású helyszínre, otthon-hajó-sziget vagy a szerelmi-kapcsolati háromszögre, Carl-Yaya-Abigail triójára.

A divatvilág kihívásaival küzdenek a történet elején a csodaszép testű fiatalok, Yaya (Charbli Dean) az ismert és felkapott manöken, blogger-influenszer, aki még keresi önmagát és a rengeteg sok pénzt és Carl (Harris Dickinson), a szintén modell párja. Alapvetően megértik egymást abban a néhány mondatban, amennyit kommunikálnak, de az éttermi számlán fennakad a két szerelmes. A pénz mennyiségén folyik a vita, előrevetítve néhány később megcáfolható gondolatot.

A luxushajón találkozunk velük újra, ahol együtt töltik napjaikat az idős és nagyon dekoratív kőgazdag üzletemberekkel és lényegesen fiatalabb partnereikkel, a mindenre kész felszolgáló személyzettel, a helyzet magaslatán soha nem álló Smith kapitánnyal (Woody Harrelson). Ott van még az iparmágnásnak nem nevezhető Dimitry (Zlatko Buric) is, aki egy hánykolódó viharos éjszaka folyamán szellemi vitába keveredik a kapitánnyal, de az utasok itt már elvesztették a fonalat és teljes gyomortartalmukat.

 A hajón kialakult dolgozói és utas hiearchia olajozottan működik aszerint, kinek mennyi pénze van. Egy "segítő" szándékú hölgy miatt a dolgozók néhány órácskára kötelezően jól kell érezzék magukat, emiatt gondok akadnak a vacsora elkészítésével és tálalásával, a tenger gyümölcsei visszavágnak, vagy úgy is mondhatjuk újragondolva visszaérkeznek a hajó pallójára. Egy kalóztámadás könnyű kivédése helyett már csak néhány túlélővel találkozunk egy lakatlan szigeten.

Felborult értékrend miatt újraszerveződik a csapat Abigail (Dolly De Leon) vezetésével, az egyetlen, aki életben tudja tartani a csapatot és nála van a kincset érő sós pálcika készlet is. Azonnal átrendeződnek a hatalmi és kapcsolati viszonyok, a dollár árfolyama itt értéktelen. Carl fiatal, izmos és fehér teste többszörös jelentőséget és előnyöket kap, amivel életben lehet maradni a szigeten. A történet befejezése különösen talányos, ki-ki vérmérséklete és elképzelése szerint zárhatja le az út-idő-sebesség számításokat.

A film végig a pénz körül forog, kinek mennyi jut belőle, aszerint értékelődik fel és le, vannak helyzetek, amikor semmi jelentősége nincs és van amikor a pénzzel együtt jár a hatalom, a megalázás. Östlund ismét rámutat a 21. század hamis bálványaira, a pénzes "istenekre", görbe tükröt tartva a jelenkori társadalmi rétegződésekre, a háttérből irányítókra. Elgondolkodtató, szomorú-vidám történet az emészthetetlen világ-tartalomról. Kaviár, lazac, pezsgő, maradjunk a ropinál és az iható víznél.