A magányos nyelvészprofesszornő, a fontoskodó matematikus és a türelmetlen ezredes esete a földönkívüliekkel, akik perpillanat a földön belül vannak, és éppen fontos információkat küldenek a homo sapienseknek, akik sajnos nem értik őket egyelőre.

Szóval jönnek ezek az űrhajók, amik formájukat tekintve gigantikus kontaktlencsék,és valamit nagyon akarnak mondani, üzenni, de sajnos az amerikai hadsereg és az elhárítás értetlenül áll e helyzet előtt, inkább alatt.

Előkerítik a nagyon okos és nagyon szolíd nyelvész lányt és a kissé szórakozott matematikust, oldják már meg a problémájukat. Megindul a munka és a hajsza az idővel. Nincs vér, nincsenek harcok és fegyverek, se tojásfejű ufók, csak szépen lassan kapcsolatépítés van kódmegfejtésekkel és köddé váló lényekkel. Közben Louise doktornő (Amy Adams) álmai és megérzései egybefolynak a jelennel, és amikor érteni véljük a múlt és jelen váltásait, akkor bejön a jövő is, amiről azt hittük, hogy a múlt. Ez így érthetetlen egy kicsit, de nem akarom lelőni a poént, se az űrhajót.

Gyönyörűen komponált, érzelmekre építő, néha giccsbehajló, de logikailag nagyszerűen összerakott film.A néző csak a film végén jön rá dolgokra, ha rájön, és elborzad az emberiség jelen tagjaként a kétlábúak kicsinyességén, hatalmi hülyeségein, és szívesebben átállna a plexifal mögé bájos hétkarú polipokhoz "körbe körbe" beszélgetni.