Nem értem soha, miért kell az eredeti filmcímet egészen másra fordítani, olyanra, ami még véletlenül sem hasonlít a rendező eredeti gondolatára. Számtalan szinkronizált film címe egy egészen másik gondolatrendszert követ, amivel még csak párhuzamot sem lehet vonni. Ezzel ki is merült számomra a film minden gyengesége, de ez is csak a magyar forgalmazóknak szól.

Szóval egyik nagy kedvencemről fogok írni, ami nem más, mint a Mielőtt meghaltam című 2013-as amerikai dráma, amely több Oscar jelölést is kapott. Teljesen szokásos egyszerű történet, ez a tengerentúli már-már népmese. Nézzük a sztori alaplépéseit. Adott egy eléggé negatív töltetű, arrogáns, önző, antiszociális, szabados ...stb. életű fickó, aki egy válság, ez lehet betegség, baleset, gyász, tragédia...stb. hatására megváltozik. Először a változás csak saját magára, majd később barátaira, sorstársaira,  majd a közvetlen környezetére és később országára is kihat. Minden jó, ha a vége jó. Itt a vége fuss el véle...

Ennyi a történet, de nem is ez az erőssége a filmnek, hanem a színészi játék. A főszereplő a leírhatatlan és kimondhatatlan nevű Matthew McConaughey, aki ezért az alakításért hazavihette az arany szobrocskát teljesen jogosan. Valahogy teljesen elhisszük neki azt, amit csinál, oltári hiteles, a teljesen csonttá fogyott testével és meggyötört arcával és fásult tekintetével, indulatkitöréseivel, igazi gyógyíthatatlan vírusfertőzött. És ott van üzlettársa, a transzvesztita sorstárs, akit Jared Leto hoz igazán elegánsan szívfájdítóan. Kemény jelenetek, brutális ütközések nemcsak a rodeón, hanem a rendelőben, kórházban, de legfőképpen az üzlettel, a pénzzel, a gyógyszergyárakkal.

Vannak igazán kemény meghatározó jelenetek, ilyen a kézfogás az élelmiszerüzletben, vagy az apa és fia (lánya) találkozása, beszélgetése. A film végig feszültségben tartja a nézőt, ahol nem az a kérdés, hogy ki marad a bika hátán 8 másodpercen túl, hanem ki éli túl azt a harminc napot, amit az orvosok jósoltak neki.