A film magyar címe totál félrevezető, mert ugyan tanárokról, mindinkább egy tanárról szól a történet, de ő véletlenül sem nevezhető mintatanárnak, meg persze az eredeti címhez sincs semmi köze (Detachment), ami inkább pont az ellenkezőjére utal, nem szokványos, nem átlagos, elkülönülő, független.

Problémás, periférián élő kamaszok, kiégett és ötlettelen pedagógusok, városszéli  peremkerület, magasabb helyekről kényszerített igazgatóváltás szele, mindez Amerikában, nehogy kis hazánkra gondoljunk.

Ide csöppen egy un. helyettesítő tanár (Adrien Brody), aki a maga szerény, következetes módszereivel igazi kis csapattá alakítja tanítványait. A brutálisan szemtelen srácokban megérinti az embert, és megismeri őket úgy igazából. A filmben az animációs részletek segítik elképzelni a borzalmasan fájdalmas történések még borzalmasabb változatait. Kegyetlen és durva képsorok sokkolják a nézőt, akasztófahumorral párosítva.

Párhuzamosan a munkahelyi sztorival belelátunk Henry még kilátástalanabb életébe és bevillannak a drámai gyerekkori emlékek is. Az utcáról felszedett lány barátsága, a nagypapa kórházi kiszolgáltatottsága, mindenki (szó szerint) nyomorultsága sivár jövőt sejtet, és itt senki nem fogja megváltani a világot. A megoldásként semmi sem érkezik, hacsak nem egy csokis sütemény a sötét oldalról...

Brody teljesen eszköztelen játékával nagyot dob a drámán, de ez elmondható az összes (!) szereplőről. Ritkán látott, igazán sokkolóan ható film. Kár, hogy csöndesen elbújik a többi hasonló témájú között, pedig egy fejjel magasabb náluk, akár Hullám, akár Holt költők, akár bármi.