Azt gondoltam, látnom kell ezt a filmet, annak ellenére, hogy tudtam, nagyon nyomasztó és félelmetes élményt fog adni. Nyilván kinevetnek azok, akik thriller kedvelők, és operett műfajába sorolják ezt majd. Nekem azért volt döbbenetes, mert tudtam, hogy megtörtént bűncselekményeket dolgoz fel, nyilván kicsit átformálva, mert mégsem dokumentumfilm, de nem is kitaláció. Azért is néztem meg, mert sajnos hozzátartozik a magyar kriminalisztikához, és ezáltal a mi történelmünkhöz is.

Az, aki betekintést akar nyerni a nagy magyar 50-es, 60-as évek valóságába, nézze meg a filmet, mert legnagyobb erénye a korhűség, az emberek, a ruhák, frizurák, a házak, a gyár, a járművek, mind-mind visszarepítenek ennek a velejéig romlott rendszernek bűzös mocsarába. És itt a film lényege, a kor gondolatvilága, a félelme, a besúgok titkos és nyílt társasága, a korábbi 56-os tettek sakkban tartása, a mindent megmondó, kinyilatkoztató főokosok aranyköpései, amik mások szájában véressé válnak. A sztoriban nem a martfűi rém a legrémesebb, pedig ő sem kispályás, hanem a rendszer, amely csendesen sok ezer, millió embert gyilkolt, kínzott, üldözött.

A színészek és a statiszták is nagyon meggyőzően játszottak, elhittük Hajduk Károly pszichopata alakítását, Jászberényi Gábor ártatlanságának bűntudatát, Anger Zsolt trehányságát.  Igazán gyönyörű operatőri munka volt a filmben, amennyire vízihullákra és hasonló dolgokra lehet ilyet mondani. Jól eltalált feszültségkeltő zaj-csönd, fény-árnyék játékot láthattunk és izzadtunk végig.

Aki végig nézte a filmet, annak érdemes megnézni azt a kisfilmet is, amely bemutatja Martfűn a film levetítését. Ez hasonlóan döbbenetes, mert az áldozatok és túlélők hozzátartozói  is nyilatkoznak. Így kerek az egész. Megcáfolható: sorozatgyilkosok nálunk nincsenek...