Meghatározó élmény, szokatlan látvány, ismeretlen gondolatvilág tárult elénk bő 30 évvel ezelőtt, amikor megnéztük az első Szárnyas fejvadászt. Valahol itt kezdtünk belecsöppenni a szabad fantázia világába, és kaptunk szárnyakat álmainkban, ha már útlevél és repülőjegy hiányában csak ez maradt nekünk, a nyolcvanas évek magyar valóságában.

Nagyot fordult azóta a világ, közel sem érezzük annyira elrugaszkodottnak és távolinak Villeneuve világát. Új modellek a piacon és a placcon, robotok, újrafeldolgozó iparág, embertelen üzemmód, elszenesedett emlékek, köd, füst és por. Nem is annyira távoli jövő, nyitva a kapu, tessék befáradni.

A film legnehezebb része a brutális hossza, 163 perc, amit elég nehéz kibírni, főleg a cselekmény lassú, vontatott jellege miatt. Erre még rátett a főszereplő Ryan Gosling rezzenéstelen arca és játéka, persze innen sokkal hatásosabbak a férfikönnyek, és a végre történik valami érzése.  A nagy nevekre is sokat kell várni, Harrison Ford a film vége felé kerül elő, meghatározóan csekély szerepével és hűséges négylábú társával, Jared Leto igéző szemeire hiába várunk, gonoszsága nem a tekintetében rejtőzik.

A nők, akik a film mozgatórugói, egy fiatal anya megsárgult fényképen, egy kemény főnökasszony, egy szolgalelkű robotasszisztens, egy bájos emlékfoltozó lányka és a szerelmes-virtuális élettárs, így főhősünk csak üzemzavar esetén magányos.

Lenyűgöző látvány, szokatlan helyzetek, váratlan vendégek, sejthető megoldások. Gonosz emberek, érzelmes replikánsok, könnyek, vér, gigászi fegyverek, automata világ, átvilágítható otthon, de hajjaj itt a fából készült kis ló és egy pici nyomkövető a kabátzsebben és borul minden.

Elgondolkodtat, amennyire egy Weöres gyerekvers. Milyen egy szárnyas malac, igéző Géza, avagy milyen egy érző robotvilág "K" hadnaggyal. Jó lesz felkészülni, még van rá 32 év.