A mai magyar filmgyártás variációi szerintem: 1. rengeteg pénzből látványosan középszerű, vagy éppen hogy nézhető film készítése célirányos kapcsolatrendszerrel (Kincsem, Pappa pia, Valami Amerika) 2. innen-onnan összeszedett nagyságrendileg kevesebb pénzből kimagaslóan jó filmek gyártása (Aurora Borealis, Testről és lélekről, Anyám és más futóbolondok, Ernelláék Farkaséknál ) 3. minimális költségvetésű, összekoldult, jó vagy nagyon jó filmek megcsinálása (Van valami furcsa). A Tékasztorik c. film a harmadik kategóriába kerülhet, kevésnél is kevesebb forintból érezhetően amatőr munkában élvezhetően magvas gondolatokkal.
Ez a film több évnyi blogbejegyzésből állt össze, az írója egyben a főszereplője is, Bihari Viktória. Viku már elhagyván a tinédzserkort és a harmadik ikszet, bőszen keresi élete értelmét és társát. Egy videótékában tengeti mindennapjait, és várja szőke hercegét fehér lovon, de leginkább álmodozik egy tengerparti napozóágyban koktélokat szürcsölgetve, olyan kis színes esernyőkkel.
Eddig a történet, teljesen átlagosan és szürkén. Unalmas hétköznapi dolgok, kit érdekelnek? Hogyan lesz ebből izgalmas és nagyszerű film?
Viku annyira sajátságosan, elegánsan fanyar humorral és hiteles öniróniával és néhány kiló súlyfelesleggel küzd, hogy öröm hallgatni és nézni. Nekem ezerszer jobban nézhető és élvezhető, mint a glancos-puccos unatkozó feleségek műbalhéi, vagy a válófélben lévő magyar férfiak napi kínlódásai öltönyben-nyakkendőben. Helyette kapunk mai magyar panel valóságot, 21. századi kelet-európai társkereső magányt, kilátástalan jövővel és mindez ütősen erősen viccesen.
Szerethetően béna szituációk, idejétmúlt vállalkozással, idétlen magánéleti próbálkozásokkal, amik erősen életszagúan poénosan fárasztanak . Bár a főszereplő önmagát hozza, nem is színész, talán-ettől válik különlegessé a dolog, amatőr színész avagy profi civil. A többi szereplő is telitalálat, Csuja Imre a kedves apuka, sárga Babetta helyett pesti autószerelő műhellyel, Görbe Nóra az anya, kedvesen hitelesen. De a legjobbak a fiúk Viki körül. Elek Ferenc mindent visz, és kengurut hoz a messzi Ausztráliából, Csizmadia Gergely a széltoló foghúzó, na és a fényezős Csabika szerepében Varga Viktor tündököl.
Amikor a vacsorát nem porcelán étkészletből fogyasztják, és a virslit sem késsel-villával eszik salátaágyon, hanem műbőr asztalterítőn pörköltet kanállal kovászos uborkát harapva hozzá, és a munkahelyre sem portaszolgálaton keresztül és biztonsági kóddal jutnak be az emberek, és az XXL-es pólóikat a turkálóból szedik össze, és nem keresnek XS-est a Tom Tailorban, akkor érzed itthon otthon vagy. Jó ez az érzés, jó csapás.
