Ha a film magas beosztású főszereplőinek hármas alaptézisét magunkévá tesszük, bizonyára jól fogunk szórakozni, miszerint a cigány nem ember, a magyarok bátor kis emberek nagy farokkal, valamint Vlagyimir Iljics bozontos szemöldöke vonzalmat idéz pártvonalon. Tényleg még ütősebb a téma, azaz hogyan tapossa ki négy embernek nem számító lény Jurijnak az utat felfelé.

Négyen indulnak ezen a versenyen a hatalmas Szovjetunió űrállomásán valamikor 1956 után, négy barátságtalan helyről érkezett problémás versenyző. Sorra kidől az észt merénylő a fel nem robbant nyakékekkel, a meditáló mongol a levegő megvonással, és a magasabb rendű német D kosaras gyengébbik nem erősebbje, de a felhőkbe vágyó magyar cigány téesztag marad egyedül. Néhány apró kalamajka után sikeresen megteszi az űrutazást, ahol találkozik kedves édesanyjával is.

Kemény téma fekete humorral, amikor kevés az a fekete humor. Nagyon bátor témaválasztás, még bátrabb, vakmerő stílussal, fordulatos elemekkel, mégis hiányérzettel távozik a néző. Sokkal több poént és humort lehetett volna kihozni ebből az elviselhetetlenül képmutató és megalázó élethelyzetből.

Rendkívül jó színészgárdát vonultat fel a történet, messze a legjobb a két - három főszereplő, bár Keresztes Tamás Lajkója kissé Szamócás (Eperjes), de nyilván így vált még jobban groteszkké a szitu. Gyabronka József is kiváló, bár feladata nagy kihívás volt bizonyára számára, nekünk is nézni. Pálffy Tibor Lajkó apjaként talán a legeredetibb, hozza a megszokott és megszökött roma figurát.

Nagyon eredeti film sajátságos témaválasztással, amikor a borzalmas időket idézve nevettetni próbál, amit néha sikerül is neki. Vannak helyzetek, amik elviselhetetlenek, vérre menően lehetetlenek, és vannak ehetetlen turmixok is. Ha a könnyek már elfogytak a szovjet diktatúrában, nevessünk a valótlanul durva filmes valóságon.