A filmnek gyakorlatilag nincsen cselekménye, nem történik semmi. Egy huszonéves fiatal nő kislányával próbál éldegélni egy amerikai motelszobában, mégis ebben az életben benne van az egész kontinens, a képmutató 21.század, az egész földgolyóbis ügyeletes és divatos és brutális Disney életérzése. Bár látszólag vidáman és gondtalanul telik a nyár, de gyomorforgatóan szemtelen az élet és a huszonéves rendkívül fotogén anya.

Nemcsak izgalmas történések nincsenek, hanem profi színészek sem nagyon. A tündérien bájos kislány, Moonee (Brooklynn Prince) természetességével eladja a mozit, az Instagram-modell (Bria Vinaite) amatőr színésznő hitelesen hozza a felelőtlen, gátlástalan és pimasz leányanyát. A sztori egyetlen "jó" karaktere Bobby, a Lila Motel gondnoka (Willem Dafoe), akinek a kedvességével és segítségével túlélhető az élet.

A Floridai üdülőparadicsom tövében játszódik a történet, azaz zajlik az élet, itt a társadalom lecsúszott kisemberei számára már nem jutott belépő karperec a közelben lakó Miki egér és kedves barátai világába. Helyette maradt a gyorséttermi kajamaradék, a koldult fagyi, a pancsolt parfüm és a karitatív segélycsomag. Szünidei programnak a lopás, koldulás és játék a tűzzel és a nyállal.

Az eseményeket a kislány szemszögéből látjuk, az ötévesek magasságából és naivságából. A perverz, a szatír, a pszichopata szomszédok egészen más, gyermeki megvilágítás alá kerülnek, megmosolyogtatóak, pedig sírni kellene. Nem történik semmi és mégis nagyon lassan emelkedik az ár, és már elviselhetetlenné válik az élet, majd az utolsó két percben fordul a kocka.

Nagyon szerethető film, számomra egy percre sem unalmas, és kemény mondanivalóval. Tükör mindannyiunknak, minden gyermeket vállalónak, minden gyerekekkel foglalkozónak, minden felnőttnek. Vajon mivé válnak a Moonee féle kislányok néhány év után, nem nehéz kitalálni. Nem jön már a Disney-szomszéd szőke hercege fehér lovon, sem az aranyhal a fish and chipsből.