A sztori megtörtént eseményeken alapul, könyv  is készült a hányatott életről, majd ebből készült el ausztrál-angol-amerikai kooprodukcióban a film. Egy kis-nagyfiú kontinenseken átívelő utazásai, míg végül évtizedekkel később hazatér és megnyugszik a lelke. Az ötéves csillagszemű Saroo egy éjszaka elkeveredik, amikor bátyjával munkába indulnak India egy távoli falujában. Egy ismeretlen vonaton találja magát, napokig utazik kétségbeesve.

Kalkuttában több millió ember között keresi reménytelenül édesanyját, míg egy ausztrál örökbefogadó párhoz kerül. Új élet kezdődik számára, látszólag belesimulva az új életbe. Egyetemista már, amikor bevillan egy kép, egy íz, egy érzés. Felkavarják gyermekkori emlékei és megindul a keresés. Vajon sikerül-e megtalálnia igazi családját, megnyugszik-e a lelke, és hol a címadó oroszlán?

Nagyszerű képsorok, jó kis háttérzene, teljesen kiszámítható események, fordulatok teljes hiánya, és hát a poénok is másik filmbe keveredtek. A főszereplő kis és nagy Saroo-n kívül (Dev Patel) színészi alakításokat nem nagyon látni, a jéghideg Nicole Kidman, ő az új anyuka,  állítólag nagyszerű itt is, inkább kultikusan katasztrófa.

Jó-jó a történet, ennyi, szentimentalista sztori, romantikus ezmegaz, kis szerelem, egyszernézhetős kategória. Persze ismerjük meg a kis Saroo történetét, tudjuk meg, mennyire hasznos a google, hogyan élnek az emberek Indiában, milyen szerteágazó munkát végez a vöröskereszt stb.  De fordulatok, izgalmak és humor nélkül azért kicsit hosszadalmas két órát a képernyő, filmvászon előtt tölteni, erre valók a dokumentumfilmek. A hírekből meg öt perc is sok.

De azért elültet egy kis gondolatot a néző fejében, miszerint mennyire meghatározóak gyermeki létünk első évei, történjen bármi, az akkor is ott marad, alapokat ad és minden arra épül fel. Bár szinte semmire sem emlékszünk, mégis meghatározza egész személyiségünket és életünket. Teljesen váratlanul bukkannak elő egy szag, egy íz, egy kép hatására, és maradandó emlékeket, érzéseket adnak. (Egyszer az óvodában nagyon finom ebédet adtak, valamiféle vanilíakrémes mártás volt, kétszer is ettem belőle. Utána még három évig vártam rá, de soha többet. Haha.)