A megtörtént események alapján készült eléggé régi film egyszerre vígjátékszerű és egyszerre drámai, amolyan sírva-nevetős. A történet röviden annyi, hogy egy kissé félszeg és gyakorlatlan orvos (Robin Williams) érkezik a kórházba és az évtizedek óta kómában fekvő pácienseket a kemikáliák durva adagolásával, kísérleteivel lábra állítja, megtáncoltatja egy kis időre.

Először egy érdekes pácienssel (Robert De Niro) kezd, majd az egész osztály sorra kerül. Fokozatosan felébred a társaság, nem tudván hová csöppentek. Hogy ez meddig tart, milyen következményekkel jár, az a film zenéje. Nagyon eltalált adagolása a megrendítő-nevetséges-reális-mesés-giccses elemeknek. A kórházi személyzet gazdasági ügyintézése, az ápolónők munkája, a hozzátartozók aggodalma, mind-mind kerek egésszé teszik a filmet és csakis azt. Aki még nem került hasonló élethelyzetbe, annak megrendítően nagyszerű, újraértékelős és életszeretetes kis mondanivalós film.

Hatalmas alakítások teszik felejthetetlenné a történetet, igazán nagyszerű Robin Williams, a maga szerencsétlen és egyben kiváló elméjű, nagy tudású orvos alakításában, és a mindent vivő főszereplő-beteg átalakulásában Robert De Niro. Bambaságában, csetlő-botló ébredezésében, lehengerlő vitáiban, gyáva szerelmesként is zseniális. Nagyon fontos szerepe van a szemüvegeknek, ahogy szimbolizálják a tudást, a gondolkodásra való képességet, ki mikor miért viseli, nem viseli, megtöri. Érdekesek az alvások, felébredések is, ki mikor miért riaszt föl másokat, megteszi, megteheti-e, milyen következményei lesznek.

Persze mese, csodás elemekkel, cseppnyi realitással. Hosszú éveket eltöltve hasonló élethelyzetű édesanyámmal, tudom, hogy ez nem így működött. Sokkal több szenvedéssel, kontraktúrákkal, felfekvéssel, sebekkel, fájdalmakkal, visszafordíthatatlan történésekkel múltak az évek, de ez már nem a film, ez az élet volt. Mégis köszönet a film készítőinek, hogy próbálta bemutatni az árnyékba zárt világot.