A 2010-ben készült dán filmet Thomas Vinterberg rendezte, műfaja pedig nehézsúlyú dráma. Valahogy megszokottá váltak az érdekes és különleges skandináv, benelux filmek, amik bemutatják a jóléti, nyugati, fejlett(!) társadalom érdekes ikeás-bevándorlós-teslás történeteit. Mindenki kedves és jóképűen gazdag, vagy ha nem az, akkor a sztori végére bizonyosan azzá válik. A Submarino nem egy egzotikus utakra specializálódott utazási iroda, hanem a dán társadalom legmélyén élő emberek több generációs vergődése.

Egy brutálisan kemény alkoholista családban felnövő két testvér életét kísérhetjük végig, vagy félig, remélve a folytatást. Nagyon keményen és tömören bemutatásra kerül a két fiú néhány tragikus napja, iskola, meleg étel, házi feladat helyett alkohol, pofonok és babagondozás. Majd felnőttként megismerjük újra őket, szabadlábon begőzölve, belőve támolyogva az utcán.

Nick (Jakob Cedergren) , az idősebb testvér keményen alkoholistaként él, a szép és szabados szomszédnőjével, és a vállalhatatlan és perverz-szadista barátjával. Útját betört telefonfülkék, szétrúgott történetek, sebes kézfejek és bevadult edzőtársak kísérik. Öccse (Peter Plaugborg)  más úton jár, a heroin vonzásában, élvezetében. Mindketten újra és újra szembe kerülnek a törvénnyel, aszerint, hogy kinek mire van szüksége ahhoz, hogy a lét elviselhető legyen. És ott van az óvodás Martin, aki értetlenül áll a belőtt apja mellett, próbálva felébreszteni őt, elkésvén az oviból.

Vajon sikerül-e kilépni ebből a reménytelen helyzetből, megmenti-e a testvéreket az örökség? Van-e esélye az anyját elvesztő kisfiúnak egy elviselhető életre? Sikerül-e eladni az anyagot észrevétlenül, és meddig mérgesedhet egy seb?

Ritkán látott önpusztítóan felemelő film azokról a szerencsétlen emberekről, akik a startvonalnál egy ólomsúlyú zsákkal indulnak. Mellettük elszalad a világ, de ők vánszorognak, cammognak erőn felül, míg felbuknak, elesnek, újra és újra felállnak. Van akinek nem sikerül, feladja. Talán akad olyan, aki folytatja, mert van miért, van kiért.

Hatalmas színészi alakítások, szürke hétköznapi képekkel, lassú történetvezetéssel, könyörtelen mondanivalóval. Finom dán vajas keksz helyett maradt az olcsó sör, száraz szendvics Zorrós képregénnyel.