Nem vagyok oda a krimikért, nem vagyok oda a sorozatokért. Nem szeretem az esős napokat, heteket. Nem szeretem a borús, szeles, kabátos időt. Vagy mégis? Egyszer csak jön egy krimi egy sorozatban, esőben, hóban, szélben és kisüt tőle a nap, persze csak a néző fejében, mert a sorozat 10 részében biztosan nem.

Van ez a közel 8 kilométeres gyönyörű híd, amely összeköti Dániát Svédországgal és ezen összekötődik egy brutális gyilkosság, két nyomozócsoporttal, szűkebben 2 nyomozóval. A hosszú hídon röviden ennyi a történet kezdetnek. Magával ragadóan csodálatos főcímdal, már csak ezért is érdemes belenézni.

A sorozat sikerét a két egymással összedolgozni kényszerülő svéd és dán nyomozó adja. Saga Noren (Sofia Helin) a svéd oldal  kissé különleges szőke szingli figurája briliáns elmével és autisztikus tünetekkel és Martin Rhode (Kim Bodnia) a dán lassabban gondolkodó, vicces, szimpatikus családapa elég sok gyerekkel, várandós feleséggel és szeretőivel. Hogyan alakul kettejük szakmai kapcsolata, hogyan birkóznak meg egy sorozatgyilkossal, erről szól ez az izgalmas, véresen-zsigeri sorozat.

Mégis valahogy egészen eltér a megszokottaktól, mindenki valódi, valahogy pont olyanok, mint az emberek az utcán, fáradt testtel, karikás szemekkel, lestrapált élettel és elnyűtt ruhákkal. A kócos és fésületlen hajuk is kitart 24 órán át, ellenáll a zord időjárásnak és a drága hajszalonnak. Lássuk be, amerikai filmdömpingben élve ez kimondottan felüdülés, unicum. Érzékeny társadalmi kérdéseket érint, fájdalmasan élethűen, hajléktalanok, kóborló gyerekek, profitorientált gyárak és voks-orientált politikusok. A donorszerv sem válogat a rászorulók közül, a pozícióba fekszik bele.

Hihetetlenül izgalmas történések, különleges nyomozók, súlyos áldozatok, érzékeny problémák, borongós idők, forgalmas utak és a híd, amely összeköt embereket és szétválaszt emberteleneket. Ezt a hidat ki kell próbálni. Autóval vagy anélkül.