Nekem a Rocky Horror Picture Show egyenlő Meat Loaf rockzenésszel, azzal a négy perccel, amikor 28 évesen bemotorozik egy különleges szokatlan, kissé őrült filmbe. Richard O'Brian (a szőke púpos fiatalember a történetben) már 1973-ban megírta a történetet, majd két évvel később el is készült ez az angol-amerikai musical. Természetesen Magyarországon jóval később láthatta a tisztes közönség, én valamikor a 80-as évek végén láttam először.

Bájos és mézédesen csöpögő lánykéréssel indul a történet egy templom előtt, hogy nagyobb legyen a kontraszt a végére, a medencében egymásba kavargó férfi és női testekben. A tündérien bájos Janet (Susan Sarandon) kezét megkéri a szolid és visszafogott Brad (Barry Bostwick) követve a hagyományos fehér, konzervatív elvárt életvonalat és szerepelvárást. A fiatal pár a szakadó esőben eltéved az erdőben autójával, pechjükre és erkölcseikre egy rosszat sejtető kastélyba keverednek. Furcsábbnál furcsább és morcosabb figurákkal ismerkednek meg, hogy átértékeljék önmagukat és eddigi testi tapasztalataikat.

Riff-Raff (Richard O'Brian) nyitja az ajtót, hogy bevezesse a párt gazdája Frank (Tim Curry) transzvesztita társaságába. Mivel a "könyvben sem a borító a lényeg", mindenki különlegesen extra öltözékben mutatkozik, Magenta (Patricia Quinn) is, Columbia (Little Nell) is követi Frank fekete combfixét, fűzőjét, harsány sminkjét. A laborban elkészül Rocky (Peter Hinwood), a szőke férfi-ideál, bár nem ő a legélesebb kés a Transzszilván fiókban.

Ekkor tör be a mélyhűtőből Eddie (Meat Loaf), hogy elénekeljen egy dalt, majd az őrült Frank elpusztítsa és feldolgozza. Megérkezik Dr Everett Scott (Jonathan Adams) is, hogy egy szokatlan vacsorán kiderüljön, a kaja nem vegán és nem állati eredetű. Nézeteltérések, mindenki mással gubancolódik össze, mint akivel illene, kellene, aztán szoborjáték lesz a konfliktusokból, hogy fiúk-lányok térben-időben és erkölcsben elveszve női ruhában ébredjenek egy show műsor színpadán.

Kavalkád, lázadás, lézerkard Star Wars nélkül, győzzön a jobbik, az erkölcsösebb, a hazai és a monogám. Vissza a jövőbe, a múltba, a Transz bolygóra, mindenki ahova tartozik. Frank és őrült eszméje elbukik, a fiatalok visszatérnek a hétköznapokba. Azért nagyon érdekes a történet, mert a szokatlanságot egy másik bolygóra teszi, hogy átmenjen a hetvenes évek gondolkodásán, hogy gond nélkül megérkezzen a vasfüggönyön át mihozzánk is.

A zenéje elviszi a nézőt egy formabontó világba, paródiája átvezet csendesen a  horror konyhájába, gondolkodása utat mutat ma is. Bárhol is voltam, ugyanaz voltam.

"Lehet, hogy őrült vagyok, de ez őrültség és igaz." Ég veled Marvin Lee Aday "Meat Loaf"!