Mamoru Hosoda írta és rendezte animációs film gyerekekről szól, de nem gyerekeknek, inkább felnőtteknek, gyakorló szülőknek, nagymamáknak, vagy bárkinek, aki lehajol egy kis törpéhez, hogy válaszoljon neki, vagy csak bekösse a cipőfűzőjét. Gyönyörűen és varázslatosan megrajzolt film, aminek különleges élménye a japán nyelv is, magyar felirattal.

Csalóka a cím, ez a rajzfilm nem Mirairól szól, hanem Kunról, a család elsőszülöttjéről, akit a filmelőzetesekben és kritikákban mindenki elkényeztetettnek nevez, ami azért túlzás, csak egyke. Az apró négyévesnek kistestvére születik, ami azért megesik minden bátrabb családban, és a királyfi helyzete alaposan megváltozik, már senki sem figyel rá, húga körül forog minden. Persze ez nem újdonság, a család kutyája ugyanezt érezte Kun érkezésekor is, amit tudtára ad a fiúnak az első hiszti után rögtön.

Hogyan sikerül túlélni ezt a magára maradt négyévesnek, erről szól a bájos film. Kun segítségére sietnek ősei a családi legendáriumból, vagy az otthoni mesékből, és talán hozzájárulnak a közös gének, a generációkon átadott képességek és tapasztalások is. Így kerül elő a háborús veterán dédapa, egy legendás lánykéréssel, a rendetlen anyuka kislányként, és a kissé összerendezetlen és bátortalan apa kisfiúként. Jön Yukko is, a ház hercege, aki tulajdonképpen a négylábú házőrző kissé alternatív művészváltozata.

Megjelenik Mirai is a jövőből, hogy segítse a kis bátyja életét egyenesbe hozni, hogy előbb-utóbb megtalálják egymást a testvérek. Így három dimenzió fog össze az óvodásért, hogy a hősies múlt és a biztató jövő segítségével elviselhető legyen a keservesnek tűnő jelen. Mindez a 120 cm-esek szemszögéből bájosan hitelesen, sok hisztivel, egy komplett játékvasúttal és furcsa japán szokásokkal, hogy újra olajozottan és hajszálpontosan suhanjon a sinkanszen a maga négyszáz kilométer per órájával.