Mikor válik családdá valami, vagy valakik? Ha összeköltöznek? Ha gyermekük születik? Ha együtt laknak? Ha együtt szerzik meg a napi betevőfalatot? Koreeda Hirokazu a Bolti tolvajok japán rendezője szerint talán csak az utolsó feltétel elegendő, de még az sem szükséges, ha a nagymama nyugdíja megérkezik. Apa fürdik, anya főz verzió sajnos rég elveszett abban a mélyszegénységben élő japán "családban", amelyről szól a történet.

A film elején megismerünk, vagy megismerni vélünk egy háromgenerációs családot, akik egy lepukkant kis kalyibában próbálnak éldegélni, erre-arra dolgozgatni, és ezt-azt lenyúlni a szupermarketek polcairól. Kezdetben öten vannak, nagymama-anya-apa-2 gyerek, mikor egy igen hideg téli estén elrabolnak/megmentenek egy ötéves forma hallgatag kislányt, akit aztán hazavisznek majd eléggé el nem ítélhető módon megszeretnek.

Zajlik tovább az élet, a szürke hétköznapok, apa építőmunkásként a magasban dolgozik feketén, hogy lábát törve aztán végképp munkanélküliként tengjen-lengjen, anya a mosodában keresi meg a szusira valót, a nagylány férfiak kéjsóvár tekintetét elégíti ki, a kamasz fiú pedig apjával bolti tolvajlásban remekel. A nagymama pedig várja a nyugdíját, meg a titkos járadékot. Jurit, a kislányt mindenki szeretettel fogadja, türelemmel és kitartással ő is kinyílik és lassan begyógyulnak testén a sérülései, hogy később aztán a tenger hullámai lelkét is átmossák.

A kislány körözése, nagymama halála és egy balul sikerült narancslopás után minden újra a feje tetejére áll, és kiderül semmi sem az, aminek látszik. Nincs és nem is volt család, csak érdekből összeverődött emberek halmaza, akik együtt próbáltak létezni, hogy kicsit jobb legyen a holnap. És este ha apa nem is fürdik és anya nem is főz, legalább együtt szürcsöljék hangosan a japán levestésztát. Ismeretlen csontvázak hullanak ki a szekrényből, hogy aztán később mindenki a helyére kerüljön, a vér szerinti anyjához, a gyermekotthonba, a börtönbe, a munkásszállóra, az utcára. Amikor darabjai hullt a kis csapat, akkor jön rá a néző a fent nevezett kérdésre.

Megoldást és happy endet nem kínáló, kedvesen és fájdalmasan őszinte történet a felkelő nap országából. A felhőkarcolók árnyékában meghúzódó kis kamrákban élő emberekről, akikhez a felkelő nap sugaraiból nem jut, csak egy keskeny sáv az éjszakai tűzijátékból, hirdetve a világ egyik vezető nagyhatalmát.