Craig Mazin ötrészes sorozata a csernobili atomkatasztrófáról történelmet írt a kábelcsatornákon, nézettségi rekordokat döntött és messze a legsikeresebbnek és legjobbnak bizonyult a nézők körében. A történetben központi helyet elfoglaló atomreaktor is történelmet írt, amikor meghasadt a szovjet elvtársak hozzá nem értő tesztelése közben és messze a legnagyobb nukleáris tragédiát okozta és legjobbnak bizonyult a tények elferdítésében, hamisításában a lakosság és a párt körében. Mind időben, mind helyben és izmusban sajnos közel állt hozzánk a történet, ezért is magával ragadóan sokkoló ez a minisorozat.

Mitől ennyire különleges? Elsősorban a témaválasztásában, mert hiába telt el 33 év, nem értettük a történéseket és nem tudtuk meg az igazat, sem akkor, sem később. Mondogatták akkor 1986 májusán, hogy nem kéne salátát enni, de ezzel kimerült minden óvintézkedés. Mert mitől óvakodjunk, ha nincs semmi baj? A nagyszerű sorozatot végignézve kapott a néző hiteles ábrázolást a történésekről. Senkinek fogalma sem volt arról, hogy mekkora visszafordíthatatlan tragédia történt, és az egész kontinens is veszélyben forgott.

Különlegességét erősíti az, mennyire korhűen mutatta be a szovjet pártvezetés működését, amikor a hatalmat a hatalom látszatának összetartása adja. Nagyon hitelesek a szereplők, ruházatuk, idétlen frizurájuk, az embertelen lakóépületek, az egyen csempék és konyhabútorok, a munkahelyi körülmények és munkaruhák, a járművek, a babakocsitól a Volgákig.  Arra is ügyeltek a készítők, hogy a színészek külsőre is hasonlítsanak a megformált karakterekre.

Nagyszerűségét a színészei teszik hozzá, a három főszereplőtől az utolsó kormos arcú bányászig mindenki kiváló alakítást nyújt. Legaszov atomfizikus az, aki érti és értelmezi a robbanás mibenlétét és szakmai alázattal teszi, tenné a dolgát. Eszközök nélkül iszonyúan jó szerepet hoz alakítója, Jared Harris, vastag keretes szemüvegében a magányos, hatalmas tudású kisembert formálva. Mellette ott van Borisz Scserbina szerepében Stellan Skarsgard, az egyetlen, aki politikusként átlátta a helyzetet és próbálta felmérni a veszély és sugármennyiséget. Van még egy fiktív szereplő, Uljana Homjuk (Emily Watson), aki mozgatja a miért-szálakat.

A sorozat messze elkerüli a hatásvadász elemeket, mind mesélésben, mind alakításokban, mind zenei aláfestésben, ez adja meg egyben nagyszerűségét. Minden percében figyelmet követel a nézőtől, nagyszerűen váltogatva az idősíkokat, a napok mibenlétét. Minden dátumnak fontos szerepe van, felértékelődnek a másodpercek is. A sorozatrészek pedig egy sugárzó ívben vezetnek rá a miértre és hogyanra.

1400 kilométer és 33 év választ el bennünket Csernobil katasztrófájától, az emberi hanyagságtól, a hazugságoktól. Vagy annyi sem?