A nyár egyik legjobban várt filmje a Quentin Tarantino rendezte Volt egyszer egy Hollywood, aminek több különlegessége van. Az egyik a hosszúsága, 161 perc, két és fél óra, ami beszűkült mozgástérrel, igazi kihívás, Tarantino ide, Tarantino oda. A másik a főszereplők, Leonardo DiCaprio és Brad Pitt kettőse, akik még együtt nem szerepeltek filmvásznon. Remélem, lesz ennek az együttműködésnek folytatása, mert varázslatos az összhang közöttük. Érdekessége még a filmnek, hogy pontosan kiírja a történések időpontját, óra pontossággal, ezáltal utal valamelyest dokumentumfilmre, de legalábbis tényleg megtörtént eseményekre. Ezzel kelti Tarantino a feszültséget, pontosan ez a csavar benne, de többet nem mondanék erről, meg kell nézni a filmet.
Rick Dalton (Leonardo DiCaprio) egy kiöregedett és kissé lecsúszott középkategóriás színész, aki luxusvillájában tengeti unalmas hollywoodi életét, annyi munkája mindig akad, hogy meglegyen a betevő whiskeyje jóféle szivarral. Állandó segítője, kaszkadőre Cliff (Brad Pitt), akivel sülve főve együtt vannak. Cliff lényegesen szerényebb körülmények között teng-leng lepukkant lakókocsijában kedves kutyusával, akire fontos szerep vár a sztori végkifejleténél. És ott van a gyönyörű Sharon Tate (Margot Robbie), aki (ebben) a történetben semmi fontos szerepet nem játszik, hála, csak a kamera tapad rá hosszú percekig.
Ez a három főszereplő éldegél Hollywoodban 1969 forró nyarán, élvezik létüket, pénzüket és kisebb-nagyobb hírnevüket. Rick leszállóban a körhintáról, Sharon felszállóban, Cliff pedig a kispadról figyelve merül bele a földöntúli lebegésbe. Igazából ennyi a történet, élvezd 1969 ritmusát, zenéjét és zsongását. A film legfontosabb üzenete ez, gyere és figyelj, így éltünk-láttunk-szerettünk. Látványvilága erőteljesen színes, gyönyörű ruhák és díszletek, zenéje lenyűgöző, Aretha Franklin, Deep Purple vagy Simon & Garfunkel.
Egyetlen sötét felhő úszik be ebbe a rózsaszínű világba, a város szélén élő társadalmon kívüli hippik, Mansonék, akik nem a keresztény erkölcsrend szerint hajtják le fejüket este a hitvesi ágyban. Nappal gazdag amerikai turistákat vezetnek lovastúrákra, este pedig keresik a szabadságot kapcsolataikban, igazságot az ígéretek földjén. Egy különösen sötét éjszakán is elindulnak osztani az észt és az igazságot...
Nagyon lazán elegáns a film, ismervén a valós sztorit, csendesen feszültségben tart, így talán igazságot vagy lehetőséget szolgáltat. A három főszereplő, DiCaprio -Pitt- Robbie számára igazi jutalomjáték, ezzel tisztában is vannak, hosszasan elidőzik rajtuk az operatőr, a film sehova nem siet, ráérősen mesél 69 forró nyaráról. Pussycat szerepében Margaret Qualley tündököl, bár a sztori cselekményét nem viszi előbbre, mégsem rójuk fel a rendezőnek ezt a háttérmotívumot. A Bruce Lee-poénból kellene még poénból több.
A film gyönyörű, de izgalmakban nem bővelkedik, a Tarantino-filmeknek a sajátosságait nem hozza, valami egészen más. Nem beszélnek benne sokat, nincs több szálon futó cselekmény, amolyan Tarantino-matiné. Lefekvés előtti mesemozi jóéjtpuszival, kizárólag felnőtteknek. Jár a csokis keksz és a pohár tej.
