Orosz Dénes rendező készítette új filmet az év leghazudósabb vígjátékaként hirdetik, de csak az új jelző stimmel, nagy vígságokra és meglepő fordulatokra ne számítson a néző. Nem értem, miért nem készültek jó vígjátékok az elmúlt 2-3 évtizedben? Minden komédiát készítő rendező és forgatókönyvíró beleállt az amerikás poénokba, és hülyébbnél hülyébb viccekkel traktálják a gyanútlan nézőt. Valahol az Üvegtigris 2-nél véget ért az igazi vicces mozi, amit a mai napig visszanézve is lehet szeretni. Bár a rendező fejlődőképes, mert korábbi munkáinál (Coming out és Poligamy) lényegesen üdítőbb történetet kaptunk, de ez még igen messze van a vígjátéktól. Tele van jobbnál jobb humoristával az ország, szakadunk egy tízperces stand-upon, szándékosan nem írok neveket, mert mindenki mást szeret, és a moziban kínosabbnál kínosabb poénokon húzzuk a szánkat. Aki emlékszik a Valami Amerika 3 szörnyűségeire, a Pappa pia gagyiságára, a Kölcsönlakás infantilis szereplőire, az tudja miről beszélek. 

Na jó, a Nejem, nőm, csajom azért megüt egy középszintet, de nem nevezném vígjátéknak, drámai fordulatokkal egyéni élettragédiákkal más műfaj, ahogy inkább dráma a Tiszta szívvel is, ami morbid viccességében hatalmas film. Nekem még nagy kedvencem a Tékasztorik, a panel kilátástalanság sírós-nevetős drámája. Ugyanakkor csodálatos magyar filmek készülnek a dráma műfajában, nem akarok felsorolni vagy húsz-harminc filmet, amik az utóbbi két évtizedben kerültek a palettára.

Orosz Dénes rendezővel készült interjút olvasva semmin sem csodálkozom, amikor is két kedvenc filmje az Igazából szerelem és Bridget Jones naplója, két örök érvényű darab, amik nélkül jobb lett volna a világ. Pedig kiválóbbnál kiválóbb színészekkel csinálta meg a történetet. Mészáros Béla a főszereplő, megrögzött agglegény, mentse beteg édesanyja (Básti Juli) utolsó napjait, leakaszt a szomszéd albérletből egy láthatóan állapotos kismamát (Tenki Réka), hogy bizonyítsa a barátnő-menyasszonyt és a hamarosan születendő kisbabát-unokát. Rengeteg humoros helyzetet szül a bonyolult helyzet, ahogy a film végére Saci is egy kislányt. Mégis teljesen kisarkított lehetetlen élethelyzetekben próbálunk nevetni, kényszer csókolózás a mama előtt, a hitelt nem adó banki munkatárs püfölése, a pánik beteg doktornő élvezete, a szerkesztőség gyermeteg félreértései, a kismama erotikusnak mondott ajtótánca vagy szívószálas szürcsölése. Sajnálom Cserhalmi-Bodrogi páros nyugdíjas nyúlfarknyi plüss-köntösös szerepét, megalázó alamizsna, ahogy a film végén egyik kedvenc fiatal színésznőm (Kurta Niké) kétmondatos cifra káromkodása is.

A film tanulságát úgy tudnám megfogalmazni, hogy józan ésszel csak a bárpultos, ex-sztriptíz-táncosnő tud gondolkodni, aki munkájából adódóan csak a ruhadarabjait hagyja el, míg a többiek a józan eszüket is, beleértve a készítőket is.