A napokban vetítette le az egyik tévécsatorna Deák Kristóf új filmjét, a Foglyokat, ez a dráma megtörtént események alapján íródott. A  sztori Budapesten 1951 nyarának néhány napját mutatja be. A nézőt az első éles csengőhang behúzza ebbe a vidámnak nem nevezhető atmoszférába, aztán ki sem engedi onnan, majd az utolsó képsorok utáni magyarázó szöveggel áll össze teljesen a kép. A kettő kép között pedig 87 percnyi izgalmakkal és kétségekkel teli történetet kap a néző, nem tudva, most sírjon vagy nevessen.

A Rákosi korszak bemutatása négy napban és egy lakásban, felvonultatva a társadalom szinte minden rétegét, korosztályát, és azt a mindent átható félelmet, ami belakja az egész pesti bérház minden szegletét, az útrakész bőröndtől a háborút átvészelt felesborsóig. Majdnem lakásmozi olcsó költségvetéssel, de ajándék az a rövid  motoros fővárosi utcakép, amit kapunk hozzá, amíg a főszereplő is bekapcsolódik a Gaál család hétköznapinak induló életébe. A lakásba folyamatosan érkeznek hozzátartozók és munkatársak, szomszédok és ismeretlenek, de amíg könnyű bejutni egy harsogó csengetéssel, addig a kijutást a hatóság akadályozza bizonyos okok miatt, egy bizonyos fotót tolva mindenki arcába. Senki sem tudja kit és miért keresnek, ezért megindul a történet tovább gombolyítása, ki-ki vérmérséklete és habitusa szerint.

A lakásban egyre többen lesznek, gyerekek-felnőttek-idősek, egyre nehezebb elvégezni a napi rutint, sok-sok vicces, inkább morbid helyzetet teremtve, a toalettpapír hiányától a baracklekváron át az ultipartiig. Kialakulnak az erőviszonyok és a szabályok és a beletörődés abba, hogy "már nem én alakítom, ami történik velem"sztorit. A film minden szereplője hozzátette tudása legjavát ahhoz, hogy egy igazán nagyszerű alkotás jöjjön létre 2019-ben hatvannyolc évvel a történtek után.

A családfő Gaál Ernő (Fekete Ernő) csendesen humoros ellenállásával próbálja tartani a lelket feleségében, Ilonában (Szamosi Zsófia), aki egyszemélyben próbálja élelemmel ellátni az egyre duzzadó vendégsereget, bevetve minden konyhai trükköt és tartós élelmiszert, szűkre húzott tekintetében ott a szavak nélküli ellenállás és a rutinos hagymaszeletelés. A főszereplő Sára (Sodró Eliza) gyerekesen naiv hittel és vádaskodva érkezik, hogy felnőttként és átértékelve önmagát és szűk családját, távozhasson végre. A film története és mondanivalója rajta és néhány levélen keresztül bontakozik ki, de hozzájárul a kisfiú szépírásfüzete is. Kiderül az is, ki tud jobban csákót hajtogatni és miből, és miért nehéz a zongora.

Nagyszerű alakítás a besúgó házmester szerepében Molnár Levente, akire mindig gonosz szerepet bíznak (Apró mesék). Az őrmesterek is próbálnak hitelesek lenni, csipetnyit eresztve a zsarnokiból, Lengyel Ferenc az egyik kedvencem, ha lehet ilyen. Boris (Vasvári Emese) az albérlő üde színfolt, nemcsak a parókáival, de alakításával is.

Szomorú és kegyetlen történet, aminek lehetetlenségén már csak később lehet nevetni, amikor véget ért. Hatvannyolc év távlatából kényelmesen hátradőlve a fotelban. Megfélemlített foglyok a történetben, nevető foglyok a fotelban, és a megművelt földeken nem szellemi táplálékot kereső őshonos foglyok.