Eric Toledano és Olivier Nakache rendezőpáros már megint letért a megszokott útról, pontosabban folytatja megkezdett munkáját, mindig a társadalom szélén barangol, különleges ösvényeken, veszélyes sikátorokban és eldugott, ismeretlen helyeken keresi filmjei témáját és szereplőit. A legsikeresebb és legnépszerűbb alkotásukban, az Életrevalókban az arisztokrata lebénult férfi és a bevándorló szenegáli srác barátsága bontakozik ki, a Sambában a bevándorlók viszontagságos próbálkozásait mutatják meg, az Eszeveszett esküvőben pedig a lagzi-iparág hátsókonyhájába léphetünk.

A Különleges életek c. új filmjükben a fogyatékkal élők világába kalauzol, pontosabban a súlyosan sérült, autizmussal élő gyerekek és fiatal felnőttek mindennapjait mutatja be. Korábban üstökösként robbant be a filmvilágba az Esőember a nyolcvanas évek végén, amikor még szakmai körökben is csak ízlelgettük az autizmus szót. Dustin Hoffman nagyszerűen alakította a szerény és zseni figuráját, aki csak juharsziruppal ette az amerikai palacsintát. Ma már csak mosolygunk ezen, sokkal többet tudunk már az autizmusról. A Toledano- Nakache rendezőpáros sokkal reálisabban, majdhogynem dokumentalista-szerűen dolgozik, sok-sok információt zúdítva a laikusokra. Aztán átvált moziba, megismerjük közelebbről a két turbómotort, Brunót (Vincent Cassel) és Malikot (Reda Kateb), és a gondozottakat.

Sokkoló képsorokkal, artikulátlan üvöltésekkel, agresszív mozdulatokkal indul a történet, hogy bemutatásra kerüljön egy alapítvány által fenntartott otthon, és a szürke hétköznapok. A reggeli kisbuszjárat gyűjtőútja, a segítő szakemberek "minimál" képzése, a terápiás foglalkozások. Lassan megismerjük Josephet és munkahelyi próbálkozását, az önálló utazásainak vészhelyzeteit és a kétségbeesett édesanyját is. Később megérkezik a tizenéves Valentin is, akinek arcát eltakarja fejvédő-sisakja. Lekerül-e a fiúról a sisak és Joseph dolgozhat-e kedvenc mosógépei között, erről is szól a film.

A történet akkor válik még izgalmasabbá, amikor megérkeznek a minisztériumból az ellenőrök, hogy megvizsgálják a rendszert, és számonkérjék Brunó csapatán a szabálytalanságokat (ennél a pontnál rögtön éreztem valami hazait).

Hálás vagyok a rendezőknek, hogy bemutat egy olyan világot, ami a hétköznapokban nem kerül reflektorfénybe, és azért is, hogy nem csap bele a szentimentalista hullámokba, nem üti rögtön lovaggá Brunót és csapatát, reálisan próbálja bemutatni az autisták színes és különleges univerzumát, a segítők megfeszített, áldozatos munkáját. Repül a nehéz mikró, ki tudja hol áll meg.