Todd Philllips rendező becsapott mindenkit, a producereket, a rajongókat, a képregénykedvelőket, a Másnaposok rajongótáborát. Egy vidám, kis kedves filmvígjátékot várt mindenki, egy képregénytörténetet, ahol jól szórakozik majd a néző a vicces szürcsölgető, pukkantgató fiatal srácokon. Ahol a szegény gazdag lesz, a csúnya széppé válik, és a film végére mindent bevon a rózsaszín rágógumi lufi. Becsapott mindenkit, felejthető vígjáték helyett elkészítette az év legjobb filmjét, az évtized drámáját. Egyszerűen zseniális, tízből tizenkét pont.

A főszereplő, Arthur egy lepukkant lakásban éldegél rajongásig szeretett édesanyjával, alkalmi munkákból tartja el magát. Bohócnak öltözve az utcán ugrálva reklámhirdetésekkel csalogatja az utca embereit a vásárlásra, segítő szociális munkással folyamatosan karbantartja pszichés állapotát. A városrész forrong, állandó utcai balhék jellemzik, nincs közbiztonság, minden csupa szenny és mocsok. Közeleg a polgármester-választás, fűt-fát ígérgetnek a jelöltek. Arthur is áldozatul esik egy támadásnak, fiatal suhancok alaposan helyben hagyják, tábláját is összetörik. Innen megindul a lejtőn lefelé, egymás után hozza az egyik baj a másikat. Elvesztve állását, újabb támadás éri, de már nem hagyja magát. Anyja kórházba kerülése után fény derül gyerekkorára, sok sötét emlékre. Megismerkedve egy kedves szomszéd lánnyal kirajzolódik egy látomás és egy igazságtörténet, a lejtőn lefelé haladás valaminek a felemelkedése.

Mestermű, ahogy lépésről lépésre látható egy hazug világban eltaposott és megnyomorított kis bohóc élete a radiátorhoz láncolt kisgyerektől az autó tetején álló Jokerig, vérrel megrajzolt gyilkos-vigyorgásig. A bohóc üzenete a mosolya, minél szomorúbb vagy, annál jobban mosolyogj, senkit nem érdekel, mi bajod. Arthur komolyan veszi a nagy Amerika üzenetet, a legjobban próbál mosolyogni, vicsorogni, amikor a legnagyobb nyomorban van. Stand-up próbálkozásainak a lényege is az, amikor a saját és mások kínlódásain röhögnek a nézők. 

A film nagyszerűen követi, ahogy a pszichésen súlyosan sérült és bántalmazott Arthur naiv kisfiúból elmebeteg gyilkossá válik úgy, hogy végig pozitív szereplő marad. Áldozat, aki nem tud beilleszkedni a képmutató-hazug Gotham City társadalmába. Öltözködésével, viselkedésével, igazságérzetével folyamatosan megy az ár ellen, erre rásegít gyökértelensége, szeretetlensége, labilis, gyorsan változó kisfiús- ideges- igazságot osztó személyisége. Joaquin Phoenix hátborzongatóan oldotta meg Arthur/Joker szerepét, akár egy mondaton vagy percen belül végigzongorázva az összes variációt. Nemcsak nevetése-vigyorgása-vicsorítása félelmetesen gyönyörű, hanem az a bogár-lárvaszerű mozgásművészete, amit ezután tanítani fognak. 

A film zsenialitásában a hab a tortán a zenéje, ami klasszikusan elegáns, nyomasztóan felemelő, háttérben maradóan is felkavaró. Köszönet érte az izlandi zenésznek, Hildur Guonadottirnak. Jokert a képregény termelte ki magának, része már a nagy társadalom-kártyapartinak, minden lap behelyettesíthető vele, egyszer itt bukkan fel, egyszer ott. Történelmet ír.