Noah Baumbach rendező története egy boldognak tűnő házaspár válását kíséri végig. Teljesen unalmas sztori, nagy szerelem, közös érdeklődési kör, egy kisfiú, majd a feleség nem tudja megvalósítani önmagát. A férj értetlenül áll a helyzet előtt, teljesen váratlanul éri a fordulat. Próbálnak megegyezni, majd ők szépen csendesen, közös megegyezés, semmi ügyvéd, rendben lesz minden. Segítő szakember próbálja helyrehozni a már helyrehozhatatlant.

Mégis nagyon jó film kerekedett ki ebből a százszor megénekelt történetből, amolyan 21. századi kapcsolati vihar alakulása, tombolása és lecsendesedése. Ennek oka a fergeteges játékban lubickoló, válófélben lévő párt alakító színészóriások. Nicole (Scarlett Johansson) az anya, aki színésznő a darabban (is), gyönyörű, hiába adnak rá idétlennél idétlenebb ruhákat, átsüt rajta a természetesség. Charlie (Adam Driver) az apa és férj és sikeres rendező, aki csetlik-botlik a hétköznapokban és a konyhában. Letaglózó alakítása teszi felejthetetlenné a filmet. Meg kell említenünk a kisfiút is, a nyolcéves forma Henryt (Azhy Robertson), akit csak a játékai és a barátai érdekelnek, teljesen jogosan.

A csendes viharba belépnek az ügyvédek és akkor elszabadul a pokol, az ő mocskos világuk és sárdobálásuk a mai közélet ars poeticája. Hozzátéve még azt, hogy a főnénit alakító Laura Dern még Oscar díjat is kapott ezért a mellékes hajdobálásért. A válásban már nem szereplők vannak, szülők és gyerek, hanem vádaskodások, taposások és gyilkolászás,mindez rengeteg sok pénzért. Ki a jó ügyvéd, ez a kérdés, aki minden eszközzel segíti ügyfelét, annak igazát. A jó ügyvéd és a lelkiismeret fordított arányosságú tanpéldája.

A film ennek a harcnak a lépcsőfokain lépeget felfelé, apránként adagolva a mérgező lépéseket, hogy egy keserédes konyhai vitában jusson a csúcsra. Vad szócsata, fröcsögő indulatok, dulakodás teszi végérvényesen tönkre a korábbi románcot, Driver és Johansson igazán elemében van. Nagyon hasonlít a múlt századi Kramer kontra Kramer c. filmre, de mégis más a felállás, itt a kisfiút senki sem hagyja el. A rendező egyenletesen adagolja mindkét részre a hibákat és az erősségeket, nincs jó döntés, ebben a válásban mindenki csak veszít. Talán csak annyi, másodszor megnézve jöttem rá, hogy nem kiegyensúlyozottak az erőviszonyok. A nő mögött áll a családja, anyja, testvére és az egész napfényes és "tágas" nyugati part, míg az apa egyedül küzd az utazással, a lakásszerzéssel, az ügyvédekkel és a gyámhivatallal.

Az egyik legjobb rész a gyámügyes hölgy családlátogatása, teljesen morbid küzdelem a természetesség és családi idill bemutatására, ami egy véres jelenetbe torkollik. De kínos a Halloweenes apai próbálkozás is, de itt billen át a néző az apa oldalára, míg a nő vidáman adja elő kacsatáncát népes kis családjával. Azért, hogy ennyire eldurvuljanak a dolgok a színfalak mögött, csakis az anya a felelős, hogy a film végén előkerüljön az a levél, amit volt férje, gyermeke apja jó tulajdonságairól írt. A kisfiú lassan bogarászva a szavakat olvassa fel, rákérdezve az ismeretlen szavakra, hogy helyre álljon az élet, és mindenki békésen járja tovább a saját külön útját. Az ügyvédek megtették dolgukat és megfizetve távoztak, minden folyik tovább a normális mederben.

Emlékezetes filmélmény, hatalmas alakítások, hiteles csetepaték, reális élethelyzetek egy házasság szétesésében. Mindenkinek egy olyan kis levelet kellene írnia, amit Charlie olvas fel a film elején a feleségéről, és a kis Henry a film végén édesapjáról. Így kerek az élet, hogy néha meghasadjon és újra összeálljon.