Nagyon sok film épít arra a történetre, hogy két teljesen különböző ember lehetőleg egy fura szituációban találkozik, különösképpen utálják egymást, majd ahogy az idő és a film csordogál előre, úgy barátkoznak meg egymással, és kölcsönösen segítik egymást, hogy megváltozzon körülöttük a világ. Itt is erről van szó, gyakorlatilag az első fél óra alatt felismerhetőek a leosztott lapok, mégsem unalmas a dolog, élvezetes végignézni a változást. Ahogy bevillannak azok a kémiai kísérletek, amikor két szín oldódik fel egymásban, hullámzik, tekereg és eggyé válik, mindenki tátott szájjal nézi.

A 2000-es Gus van Sant rendezte Fedezd fel Forrestert! című filmben is minden pontosan így alakul, két teljesen különböző alak összefut az éjszakában egyikük lakásában, mindketten megijednek és egyikőjük sebes léptekkel a tűzlépcsőn távozik. Lassan, de biztosan megismerkednek közelebbről, ablakban, majd a lépcsőházban, aztán a nappaliban és végül kikötnek egymás szívében. Szinte semmiben sem hasonlítanak, egyik magányos öreg, másik barátságos fiatal. Egyik szegény és fekete, másik gazdag és fehér. Egyik bölcs, míg a másik tapasztalatlan. Egyetlen közös pontjuk az irodalom, az írás.

Szóval összefoglalva a fentieket, egy felső szintű lakással és egy sikerdíjas regénnyel rendelkező, utcára ki nem mozduló magányosan öreg író (Sean Connery), aki egész nap pizsama nadrágban flangálva whiskeyt szopogat és távcsővel kukkolja a bronxi madarakat, összefut éjszaka a lakása nappalijában a tizenhat éves eszes és írogató fekete fiúval, aki éppen arra járt haverjai unszolására. A kezdeti ellenszenv kölcsönös, csak éppen Jamal (Rob Brown) a nagy sietségben otthagyja hátizsákját, így kénytelen visszamenni a tett helyszínére.

Közben történik egy iskolaváltás és nézeteltérés egy irodalomtanárral, meg a labda is pattog a kosármeccseken, és egy fiatal lány is besétál a képbe. A filmben gyakorlatilag csak a két főszereplő beszélgetése a fő irányvonal, kezdeti tapogatózások, merészebb kérdések és csontig hatoló őszinte gondolatmenetek futnak. Mily meglepő, a fiú egyre jobban ír, az író egyre jobban nyílik, míg egyszer csak utcára lép, sőt biciklire pattan.

Izgalmakban nem bővelkedő, szellemi kalandokkal teli dráma, fél perccel a giccs előtt. A Williamet alakító Sean Connery miatt érdemes megnézni a filmet, akinek nem okozott nagy kihívást eljátszani szinte önnönmagát, skót akcentusával élvezetes így is alakítása. A fiatal srácot alakító Rob Brown is karakteres, jól kiegészítik egymást. Az undok irodalomtanár F. Murray Abraham, aki most nem Mozartot gyűlöli, csak a világot Forresterrel és Jamallal. Villanásnyira feltűnik még néhány világsztár, de ez legyen meglepetés.

Álljon itt egy Salinger idézet zárásnak: Rájössz majd, hogy nem te vagy az első, akit megzavar, megrémít és undorral tölt el az emberek világa. Semmi estre sem vagy egyedül a listán, ez izgalmas és serkentő felismerés lesz.