Az Aurora, amiről írni fogok itt, nem egy cirkáló, sem nem egy zenekar, hanem egy 2019-es finn dráma, amely a bevándorlókról szól a szerelem jegyében (mily meglepő). Kedvesen finn, amiben egyetlen rénszarvas sem ballag át bágyadtan a közúton zsenge skandináv mohát rágcsálva és a finn puha mézeskalács receptjét sem árulja el senki. Lappföldön játszódik, bár a Mikulás(ok) csak két óriásra felfújt műanyag ajtónálló házdíszként jelennek meg, amik egy idő után sajnos térdre kényszerülnek. Ami a legszebb a film finnségében, azok a csodálatos hatalmas havas fenyők, amik az utakat szegélyezik.

Emlékeimben egyetlen finn filmet sem tudok felidézni, így az újdonság erejével hatott ez a skandináv kelet-európai vonal. Ha ezt valaki nem értené, én sem, csak olyan hasonló érzéseket vet fel a történet, mint idehaza. Aurora (Mimosa Willamo), a címszereplő fiatal lány műkörmösként dolgozik, és alkoholista apjával éldegél szűkösen. Minden szabad hétvégéjét és estéjét barátaival és az alkohollal tölti, apja nyomdokaiban járva. Egyszer csak  az utcán találja magát, apját meg a sokadik elvonón. Aurorának nincs elképzelése semmilyen holnapról, nincsenek tervei, álmai, tartós kapcsolatai.

Egyik félrecsúszott estén a sarki non-stop büfében összefut Dariannal (Amir Escandari), egy iráni menekülttel. Kisegíti aprópénzzel a sajtburger menüjét, hogy néhány kemény gondolatváltás és házassági ajánlat után elfeledje az egészet. De újra összefutva a szupermarketben megismeri a férfi kislányát is, és elindul egy kapcsolat az öngyilkosságra készülő Darian és a felelőtlen, mámoros Aurora között. A lány elhatározza, segít feleséget találni az apának, hogy menekültstátuszt kaphassanak lányával, de közben neki kellene segítséget kapnia.

Jönnek a feleségjelöltek, nagy korkülönbség nem számít, hacsak egy apró kis természetes halál nem áll útjában a frigynek. Aztán meglesz a megfelelő jelölt, a csupa szeretetszolgálat Ulla személyében, kicsit összekavarodnak a kapcsolatok és az események, hogy kellőképpen mindenki magába nézzen. Aurora az önsemmisítő útról lép le, barátnője Kinky a hazájából, hogy a mesés Norvégiában új életet kezdjen. Darian hozzájut egy mozgóképes lakóbuszhoz, hogy lányával elinduljon az ígéret havas földjére. Vajon egymásra talál-e egy útszéli parkolóban Aurora és Darian, egy hosszú kamion kitolatása után, nem árulom el.

A történet egy nagyszerű jelenetéért érdemes megnézni a filmet. Aurora és a rábízott és kissé összezavarodott idős hölgy, Liisa (Miitta Sorvali) ülnek az asztalnál és valamilyen jellegzetes finn süteményt készítenek a konyhában. Megérkezik a szomorú Darian, bekapcsolódik a munkába és a beszélgetésbe. Aurora lesz a tolmács az angolul beszélő férfi és a csak finnül tudó néni között. Liisa mély torokhangon előad egy erősen pajzán szövegű nótát finnül, aztán ráveszi Dariant is az éneklésre, egy perzsa bús-édes szívfacsaró dalra. Megáll a kéz a munkában, meg a levegő a konyhában. Összeérnek az ízek a süteményben és a gondolatok a hallgatókban. Finnül, angolul és perzsául. Nem kell hozzá tolmács.