Egy sovány, hosszú ember fekete kalapban és hosszú kabátban ballag hazafelé, kezében fekete ernyő, merthogy esik az eső. Ez így zajlik minden nap ugyanabban az órában, minden hónapban és minden évben. L.S. Lowry, középkorú, egyedülálló díjbeszedő Manchester munkásnegyedében siet haza fekvőbeteg édesanyjához. Hazaérve ellátja anyját, vacsoráznak, beszélgetnek. Gyakorlatilag ennyi a történet, erről szól ez a 2019-es brit film.

Mégis mennyi minden történik benne! Nagyon lassan haladnak az események, ha vannak, de kirajzolódnak a korábbi történések. A kis Laurie szerető családba született, apja is díjbeszedő volt, de rengeteg tartozást halmozott fel valamilyen ügyletbe keveredve, majd fiatalon elhunyt, magára hagyva feleségét és kisfiát. Az asszony sohasem dolgozta fel ezt a traumát, a férjét és fiát okolva sanyarú sorsáért. Laurie úgy nőtt fel, hogy egyetlen jó szót vagy elismerést nem kapott anyjától. Ha rád nézek, be akarom hunyni a szemem, mondja nap, mint nap már felnőtt fiának.

A kisfiú csodálatosan rajzol, fest, felnőttként pedig ugyanezt teszi éjszakánként a padláson. Minden kevéske maradék pénzét festékre, vászonra költi, fejből dolgozik. Az angliai munkásokat, egyszerű embereket, gyárakat, utcákat festi rendületlenül, de senki sem tud erről, csak az anyja. Ő hitvány, ronda képeknek tartja ezeket, soha nem tetszettek neki, már azt is nagy előrelépésnek tartaná, ha gyümölcsöket festene. Arra biztatja fiát, hogy hasogassa szét a vásznakat és gyújtsa fel őket. A festő meg is teszi, aztán félúton meggondolja magát, megmenti munkáit.

Mr Bernstein Londonba hívja kiállítani, de anyja nyomására erről is lemond. A Manchesteri Akadémia kiállítására két képpel benevez, az egyiket meg is vásárolnák, de anyja megint közbelép. Laurie már 52 éves, amikor meghal szeretett édesanyja, még abban az évben 1939-ben megnyílik első kiállítása Londonban, majd ezt még nagyon sok követi. Az emberek kedvelik egyszerű, sajátos stílusát, gyufaszál emberkéit, a hétköznapi helyszíneket, gyárakat, utcákat, kéményeket, stadionokat, krikettpályákat. Laurence rengeteg díjat és elismerést kapott volna, de mindet elutasította. Ma már fontmilliókat érnek munkái, stílust teremtett.

A film életének csak egy darabját mutatja be, az anyjához fűződő viszonyon keresztül. Az anya (Vanessa Redgave) egy kedves fehérhajú anyóka benyomását kelti, de egy betegesen önző és uralkodó asszony, aki egyetlen fiát nap, mint nap gyilkolja szavaival. Sznobsága, felsőbbrendűsége visszataszító, a néző azt várja, mikor dobja fel a talpát már a vén szipirtyó, vagy esik a fejére egy virágcserép.

A festő (Timothy Spoll) egy alázatos, szolgalelkű és szeretetre vágyó ember, aki életének első felében sohasem kapott egy kedves szót, biztatást otthon. Mégis szeretett élni, bámulni-figyelni az embereket, az életet és éjszakánként boldogan vette kezébe az ecsetet, hogy elrepítse egy csodálatos világba.

Agresszió, pofonok és testi bántalmazás nélküli gyilkos dráma, amikor csak a szavak pusztítanak...

Egy ember vagyok, aki fest. Sem több, sem kevesebb. (Laurence Stephen Lowry)