A 2017-es svéd rendezésű amerikai film a The Wife, melyet "A férfi mögött" lehetetlen magyar fordításban forgalmaznak itthon teljesen "logikusan", egy idősödő házaspár életét, házasságát és közös munkájuk gyümölcseit próbálja bemutatni, ahol a gyümölcsök nem merülnek ki két közös gyermekükben. Nagyszerű szereposztása, lassan bontakozó eseményei és titkai miatt érdemes megnézni ezt a 20. századi családi néma-drámát.

Egy rövid és célirányos nyugdíjas szexszel indul a történet, ami után éles telefoncsörgés hasít a hajnalba. Az üzenet Joe (Jonathan Pryce) irodalmi munkásságának megkoronázásáról, a Nobel díj elnyeréséről szól. A rövid telefonbeszélgetés és ágyon ugrálás, a hatalmas, közös örömködés arra utal, hogy mennyire szeretheti egymást ez a két fehérhajú, már nem fiatal ember, igen, itt az örök szerelem titka és receptje.

Megkezdődik az ünneplés, tulajdonképpen erről szól az egész történet a tragikus befejezésig. Joe az évtizedekig ünnepelt író, számtalan sikeres művel a háta mögött, először imádott feleségével Joannal (Glenn Close) élvezi a legmagasabb szintű elismerést, majd barátaival és gyermekeivel jöhet a pezsgő is. Kibontakozik az árnyékában író fia David (Max Irons), akinek viszonya a sztárolt apával nem igazán harmonikus és nővére, a bájos Susannah (Alix Wilton Regan), aki hamarosan életet ad kisfiának, a várva-várt első unokának.

Felszáll a repülőgép, irány Stockholm, a díjátadó. Már a gépen betolakodik a képbe Nathanial (Christian Slater), a szemfüles újságíró, aki elülteti a bogarat a nézőben, itt valami nem stimmel. Sorra jönnek a bonyodalmak, az etikett hosszú és bonyolult sorai, a mellőzött feleség, a dicsfényben sütkérező író, a feszített programok hada. Joanban, a feleségben felidéződnek az elmúlt évtizedek, az indulásuk, megismerkedésük, szövetségük jóban-rosszban, igazban-hamisban. A fiatal Joan (Annie Starke) tehetséges, ám ismeretlen arc az irodalmi palettán, míg Joe (Harry Lloyd) első írásai kezdetlegesek, keresik a hangjukat. A két fiatal izzó szerelme, titkos szövetsége indítja a hosszú utat a svéd királyi szőnyegig, ahol három irányú meghajlással köszöni meg a férj a feleségnek a közös "munkát".

Hatalmas veszekedések, felborított etikett, egy taxiból kirepített Nobel-díj és egy megcímzett dió után sír fel a telefonban a kisunoka hangja. Helyre hozható-e még a házasság vagy külön utazik haza az ünnepelt és irigyelt házaspár, erről szól ez a házassági dráma. Glenn Close nagyszerű alakítása miatt érdemes megnézni a filmet, karizmatikus játéka egyedülálló, ahogy kicsi gombszemeiben ott az egész élet. Van egy jelenet, amikor a bárban beszélget az újságíróval, abban a néhány mondatban megcsillantja sokszínűségét, whiskeyjét szopogatva szavak nélkül is mesél. De nagyszerű Jonathan Price is, a saját fényében és házastársi hűségében örökösen elbotló folyamatosan rágcsáló író, zsebében a meghasonlott diószemekkel. A fiatal Joant alakító Annie Starke, méltó utóda, elődje Glenn Close-nak, aki a filmben elődje, igazából utóda.

Tökéletes házasság, világhír, irigyelt munkásság vagy elhanyagolt gyerekek, bezárt dolgozószoba, elfelejtett álmok. De kicsoda az a  Sylvia Fry?