Ha jellemezni kellene a Platform című 2019-es spanyol filmet, akkor az alábbi szavak jutnának eszembe: bizarr, horrorisztikus, elvont és titokzatos. A történet egyetlen helyszínen játszódik, nehezen követhető, az információkat csak lassan adagolja. A Galder Gaztelu-Urrutia rendezte mű erősen társadalomkritikus, nagyon sok rétegben elgondolkodtató és meghökkentő.
Kevés ember, kis börtöncellák, mégis belefér az egész Föld. Van ez a Gödör nevű hely, ami tulajdonképpen egy föld alatti börtön, több száz szinttel egymás alatt, itt játszódik a film. Minimális időt tölt az Adminisztrácóval és a Konyhával, az egész történet a cellákban zajlik. Minden nap egyszer végigsiklik egyetlen, roskadásig megtöltött asztal (a platform) a cellákon, mindenki pár percig ehet az asztalról. Elvileg mindenkinek jutna, de csak az első 50 szint jut táplálékhoz. Hogy mennyi szint van, ez a történet végére derül ki, szimbolikus létszámmal.
Hogy mit esznek a fogvatartottak, akik az 50. szint alatt léteznek, amit találnak, esetleg egymást. Szintenként ketten vannak, győz az erősebb, vagy a tapasztaltabb. Fontos dolog, hogy 30 naponként újabb szinten ébrednek a lakók teljesen random módon, amennyiben életben maradnak. Ezek után nem biztos, hogy mindenki emberi módon reagál a történésekre, talán egyedül Goreng (Ivan Massague), aki először próbál alkalmazkodni, aztán próbál túlélni, végül forradalmi elhatározásra jut.
A történetben Trimagasi (Zorion Eguileor) az első cellatárs, akivel megtapasztalja a Gödör farkastörvényeit, vagy megeszik vagy megeszi. Két titokzatos nő szerepel a cselekményben, a platformon utazó, gyermekét kereső Miharu (Alexandra Masangkay) és a hasonlóan gondolkodó Imoguiri (Antonia San Juan). Mindkettőjüknek fontos szerepe van Goreng életében, egyiknek segíteni szeretne, míg a másik feláldozza magát érte.
Világosan kirajzolódik a sztori mondanivalójában a társadalmi rétegződés, mindenki tojik az alatta lévőkre szó szerint, csak a saját élete és étele fontos, senki nem számít. Hatalmas ételpazarlás, habzsolás,gusztustalankodás folyik az ételekkel, nem gondolva az embertársakra. Párhuzamot vonhatunk a két-háromnapos ünnepek előtti pánik bevásárlásokkal, majd az azt követő ételkidobásokkal, de az is bizonyos, hogy az (nemcsak) amerikai házi kedvencek, kisállatok napi bevitt energia, táplálék és vitamin bevitele magasan felette van néhány ázsiai és afrikai ország kisgyermekeinek jutó napi-heti betevőnél.
Titokzatos megoldást kínál a film, a gyermek Mali (Zihara Llana) megmenekülésével, reménységet adva a jövőnek. Krisztusi tanítások, Don Quijote-i gondolatok, sátáni viselkedés és a panna cotta is elfogy végül. De hol a csiga? Kizárólag ínyenceknek...
