A Dívák című magyar dokumentumfilmet Kőrösi Máté vizsgafilmnek készítette, majd kiegészítve tévéfilmmé alakult a maga 79 percével. A rendező sokáig kereste a témát, nem tudta, miről-kiről készítené el diplomafilmjét, amikor az utcán meglátta a lányokat egy lepukkant kirakat előtt üldögélve.

A lányokat, akik magukat díváknak nevezik és hárman vannak, Tina, Szani és Emese, három különböző karakter. Látszólag semmi különös nincs ebben a trióban, átlagos húszéves csajok, akiknek legfontosabb a műköröm és az arcradír. De hogyan lesz ebből érdekes történet? Apró lépésekkel, őszinte bizalommal egyre több dolgot tudunk meg a dívákról és végül kevésnek érezzük azt a kurta 80 percet.

A kirakat, ahol a mosópormárkák nagy választékában ücsörögnek a lányok, a Belvárosi Tanoda mellett van közvetlenül, ide járnak ki cigizni, enni-inni az érettségire készülő diákok, azok, akik a hagyományos iskolarendszerből kiszorultak. Otthagyták, kidobták vagy eltanácsolták őket korábban, de mégis kaptak egy utolsó lehetőséget itt, hogy megmutassák képesek rá.

A három lány itt beszéli meg a velük történt eseményeket, itt mondják el érzéseiket, gondolataikat a nagybetűs Életről. Civakodnak, szeretgetik egymást és naphosszat sminkelnek, festenek és gyantáznak, fésülnek és fonnak. Három szépséges arc, fiatal és üde test, mégis csúnyának és kövérnek tartják magukat. A telefonjuk és a tükör a két legfontosabb tárgy az életükben.

Ahogy jobban megismerjük őket, rájövünk, hogy nem is könnyű az életük, a tanulás mellett mindhárman dolgoznak esténként, éjszaka, Tina moziban jegyet szed és popcornt takarít, Szani pultos egy karaoke bárban, Emese pedig egy lakáskocsmában felszolgál. Aztán mesélnek gyerekkorukról, a szülők válásáról, a mentális beteg anyáról, az apa nélkül felnövésről, az öngyilkos-kísérletekről, a depresszióról és az otthontalanságukról.

Szóba kerül az alkohol és a kábítószer, a bulik és az éjszakázások, balhék és kapcsolatok. Húszévesen már komoly tapasztalataik vannak az antidepresszánsokról, a pszichiátriáról és a szúró-vágó eszközökről. Ennek ellenére és ezért is a lányok tüneményesek és szeretetreméltóak, kritikusak mindennel és mindenkivel, de legfőképpen önmaguk külsejével szemben.

Emese fogalmazza meg, amikor bemegy egy puccos divatboltba, rájön, hogy mennyire csórónak, rondának érzi magát és mennyire ócska cuccokban jár. Szani kritikus véleménye az oktatásról és a szavazásról sem jobb, de ezek a gondolatok mellékesek a filmben, adalékok csupán ahhoz, hogy megértse a néző, milyenek a Z generációs lányok, a 2. évezred szülöttei.

A 26 éves rendező narrátorként indítja a filmet, majd alakja rajzolva előbukkan az eseményekben, végül egy váratlan drámai fordulatban teljes valóságában szerepel és próbál segíteni. Körősi Máté generációs filmet készített a tizen- huszonéves, önmagát kereső, szeretetlen és szeretetre méltó lányokról. Ahogy Tina, Emese és Szani próbál eligazodni az életben és megtalálni önmagát, úgy Máté is ugyanezt teszi bevallva is, egymástól tanulva. Szóljon ez a film az elfogadásról, az útkeresésről, a púder alatti világ gyönyörűségéről.