Nagy Katalin A kezdetek című 10 részes sorozat nem követi a történelmi hűséget, csak alkalmanként és röviden. A produkció groteszk és kimondottan trágár humorú, mindez vastag kosztümökbe és rizsporos parókákba csavarva. Aki romantikus szálakat szeretne találni benne, nem sok van és annak sincs jó vége. Cserébe van benne mérhetetlen sok testi kontaktus változó számú szereplőkkel, gyilkosság garmadával, és rengeteg megalázás, sőt az állatvédelemről sem hallottak.

A napokban olvashattunk arról a hírekben, hogy elpusztult Bob az utcamacska, az a vörös kandúr, akiről könyvet írtak és kalandjairól film is készült. Körülbelül 14-15 éves lehetett, korát nehéz meghatározni, mert szinte még kölyökként London utcáin tengette életét. Bár a macskáknak kilenc életük van állítólag, úgy remélem, hogy a többi nyolc is ilyen boldog volt, van, lesz. Hogyan lett világhírű ez a cicus?

2007 tavaszán véletlenül összefutott az utcán két kivert kutya, az egyik egy fiatal hajléktalan srác, a másik egy fiatal hajléktalan nyávogó. Az egyik barna, a másik vörös. Az egyik éhes és magányos, a másik még éhesebb és még magányosabb. James Bowen (Luke Treadaway) utcazenészként tengette életét és pengette rozzant gitárját, és éppen azért küzdött, hogy visszatérjen a heroin nélküli világba, és a kiutalt bérlakásba, amikor hozzácsapódott egy vörös cirmos. James amerre ment, mindenhova követte, nem tudott megszabadulni tőle. Bob, aki ezt a nevet kapta az utólagos keresztségben, hátán gennyes elfertőződött sebet hordott, így új gazdája utolsó pénzén állatorvoshoz vitte. A macsesz felgyógyult, a fiú pedig követte a gyógyulás útján.

Lám, milyenek az emberek. Amíg James egyedül zenélt az utcán, épp csak odébb nem rúgták, annyi pénzt keresett, hogy éhen nem halt. Aztán kis barátjával a vállán erőteljesen megnövekedett a járókelőkben az adakozás a cukifaktor láttán. Dőlt a pénz, jöhettek a hal és macskakonzervek. James élete új irányt vett, szociális mentora és a gyönyörű szomszéd lány segítségével otthonra lelt. Népszerűségükkel és utcai zenélésükkel James és  Bob a világháló sztárjai lettek, történetükből könyv íródott, majd film készült.

Ha ez a történet egy elképzelt mese lenne, akkor ez a film egy nyálas, romantikus film lenne a száz közül. Minden adott ahhoz, hogy happy enddel végződjön, és a nézők megkönnyezzék a kivert macska/fiú mennybe menetelét. De az élet felülírta a hollywoodi rágógumi-sztorit és a londoni járókelők és turisták telefonjaikkal és aprópénzükkel felemeltek a koszos aszfaltról két lelket.

Érdekes abból is a történet, hogy mindketten, Bob és James egymás életmentői voltak. Bob kapott egy szerető gazdit, aki ellátta őt finom falatokkal és kedves szavakkal, James pedig nagyobb figyelmet kapott azzal, hogy vállán egy cicával zenélt. Ettől különlegesek lettek az emberek szemében, amire aztán pénzt is áldoztak. Miért mentek el James mellett korábban? Amikor még magányosan és elcsigázottan dalolt az angol fővárosban. Csak egy koszos hajléktalan volt a több ezer között. Hogyan működik a segítségadás? Annak adnak az emberek, aki szép?  Aki gyerekkel vagy kedves kis házi állattal álldogál?

A média által generált objektív szépség ellen nincs orvosság, a kérdést a pszichológusok és médiakutatók behatóan és alaposan nem tanulmányozzák, ezért a választ nem ismerem.

Bob cica és James legendás találkozása 2007-ben történt, 2012-ben elkészült az első könyv hihetetlen kalandjaikról, majd 2016-ban megfilmesítették Roger Spottiswoode rendezésében. 2020 júniusában Bob macska az égi vadászmezőkre költözött, útját népszerű slágerek kísérik.

"A macskának nincs oka arra, hogy engedelmeskedjen, nem is teszi, csak szeret. Nyaú." (saját)

Ennek a hatrészes amerikai sorozatnak a  megtekintése garantáltan lehúzza a nézőt a díványról. Kimondottan lassan és sötéten történnek benne a dolgok, mégis nagyon izgalmas és csavaros sztori. Két különlegessége van, amitől egyedülálló és zseniális. Az egyik, hogy a főszereplő egypetéjű ikerpár mindkét tagját ugyanaz a színész (Mark Ruffalo) alakítja. Ez nem lenne nagy kunszt, csakhogy itt ebben a történetben mind külsőre, mind belsőre egészen különböző karaktert kellett alakítania a színésznek, aki ezt nagyszerűen megoldotta. A másik a cselekmény csavarossága, a néző (én) már az első epizódban felfedezni véli a keresett személyt, de szándékosan félreterelik, és a hatodik részben hull le a lepel.

A menyét meséje című argentin filmet (2019) Juan José Campanella rendezte, műfaját tekintve nem természetfilm, bár egy eldugott kastélyban játszódik, ahol esténként megjelenik néhány hívatlan ragadozó vendég, és indokolatlanul sokszor eldörren a puska. Vígjátéknak sem mondható egyértelműen, mert akad néhány hulla eldugva benne, de kimondottan dráma sem, mert ledönti a nézőt a fekete humor az előtérben kanyargó lépcsősoron. Elbújt benne egy kis generációs feszültség, mint papírhengerben a tarantella.

A holnap egy új nap című olasz drámát (2019) Simone Spada rendezte, és  kimondottan lassú történetvezetésű film, teljesen belepasszol  a kimondottan lassú történetvezetésű karanténban töltött otthoni létbe.  A közel három hónapnyi home office-sorozatok-könyvek-kovászolás tetralógiájában már az is örömmel tölti el a nézőt, ha képernyőn tengert lát és szájmaszk nélküli embereket. A filmben sok izgalom és feszültség nincs, hacsak nézése közben belehasít az éterbe a kaputelefonon a postás vagy a pizzás fiú, vagy megjön a csomagfutár.

Az Aurora, amiről írni fogok itt, nem egy cirkáló, sem nem egy zenekar, hanem egy 2019-es finn dráma, amely a bevándorlókról szól a szerelem jegyében (mily meglepő). Kedvesen finn, amiben egyetlen rénszarvas sem ballag át bágyadtan a közúton zsenge skandináv mohát rágcsálva és a finn puha mézeskalács receptjét sem árulja el senki. Lappföldön játszódik, bár a Mikulás(ok) csak két óriásra felfújt műanyag ajtónálló házdíszként jelennek meg, amik egy idő után sajnos térdre kényszerülnek. Ami a legszebb a film finnségében, azok a csodálatos hatalmas havas fenyők, amik az utakat szegélyezik.

A Bárkák vagyunk (We Are Boats) című amerikai film 2018-ban készült, James Bird írta a forgatókönyvet és rendezte is. A történet első öt percében egy hidegvérű gyilkosság szemtanúi lehetünk, hogy aztán a fiatal áldozat további útjáról szóljon minden. Persze nem a temetési procedúra szervezése a téma, hanem egy kedves szellemi út szellemes fordulatokkal. Nagyon sokrétű a sztori, érdemes többször is megnézni, hogy összeérjenek a szálak és az ízek. Kicsit hajaz az 1990-es Ghostra témájában, de nincs annyira leöntve sziruppal, annál kalandosabb.

A ma már 23 éves amerikai dráma egy (kettő) őrült szerelem történetét meséli el. Az 1997-ben készített, eredeti címén "As Good As It Gets" filmet James L. Brooks rendezte, a legjobb főszerepekért Oscar díjat is kapott Jack Nicholson (Melvin) és Helen Hunt (Carol) is. Nem vagyok egyedül azzal a véleménnyel biztosan, hogy zseniális alkotás, melynek alapköve Nicholson parádés alakítása.

Évente, kétévente megnézem újra és újra, ez körülbelül így megy 20-30 éve, nem tudom megmondani hányszor láttam. Arra sem emlékszem, mikor láthattam először, talán pont akkor, amikor annyi idős lehettem, mint a szereplők. Ezért is nagy kedvenc, mert rólunk is szól, abban a korban, abban a lehetetlen rövidnadrágban és csehszlovák vászoncipőben, meg azzal a sorozatfrizurával mi is ott téblábolunk az aszfalton. Elküldenek hálós szatyorral kenyérért, meg bekötik  a tankönyveinket azzal a lilás-kékes indigópapírral.

Az HBO új filmje a Romlott oktatás megtörtént esemény alapján íródott. A film forgatókönyvírója néhány évvel ezelőtt éppen annak a középiskolának a padját koptatta, ahol ez az eset megtörtént. Így első kézből gyúrhatta izgalmas anyaggá emlékeit. Az Egyesült Államok legnagyobb iskolai csalásáról van szó, nem kis tételekről, több milliós összegekről. Bár a téma bűnügyként különlegesen extra, filmként unalmasnak tűnik közel két óra játékidővel.